Manuela Nicolosi, olasz női játékvezető, arra kapott utasítást, hogy mérsékelje figyelemfelkeltő megjelenését. A 45 éves hölgy a karrierje során több mint 200 profi mérkőzést vezetett, többek között a 2019-es Szuperkupa döntőjében, a Chelsea-Liverpool meccsen is ő lengette zászlót.

Azt állítják, a külseje „túl nagy figyelmet vonz”. Az olasz Quotidiano Sportivo lapnak adott interjújában megkérdezték Manuelától, hogy a külseje valaha is akadályt jelentett-e számára.
"Nem, éppen ellenkezőleg. Minden felettesem azt mondta, kevésbé legyek feltűnő, mert túl nagy figyelmet vonzok. Ennek köszönhetem, hogy az egyik évben nem léptettek elő a Serie C-ből a Serie B-be, mert túl feltűnő voltam. Akkor majdnem visszavonultam" - árulta el Manuela, akit a Daily Star idézett.
Manuela elismerte, hogy a verbális bántalmazás minden játékvezetőnek problémát jelent, és azt is elismerte, hogy őt is zaklatták már, de erről nem árult el a részleteket.
"Soha nem adtam meg magam, ezért tartott olyan sokáig, mire karriert építettem. Előfordult, hogy a játékosok közeledtek hozzám, de ezt soha nem használtam ki. Nem vagyok az a típus, aki arról álmodozott, hogy egy futballistához megy feleségül" - mondta a bírónő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.