Testközelből tapasztalhatták meg az érdi okmányiroda ügyfelei, hogy nem üres fecsegés Hajdú Péter és Sarka Kata házassági válsága.
Az év legkülönösebb eseménye zajlott pénteken Cegléden. Szembesítették volna a rendőrségen Kis Grófoékat és egy velük perben álló társaságot – nos, erre nem került sor, ellenben különös autók tűntek fel a helyszínen…

Az amerikai sajtó első értékelései szerint a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton szerepelt jobban az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitájában.

Évek óta nem beszéltek, ám most bejelentkezett a Hip Hop Boyz egykori frontembere, Levy T. Pénzt akar O. G. Ducktól a fellépései után, sőt a háta mögött lemondja azokat.

Komoly vitába keveredett az easyJet egyik gépének két stewardesse. A vita állítólag az utasoknak kiadott vizespalackokon robbant ki, pontosabban, hogy ki szedje azokat ki a csomagolásukból.

Retteg az albérlőtől a Szalai Kriszta, Cserna Antal házaspár – írtuk tegnap. Mára az is kiderült, ki az albérlő. Az asszony már szerepelt a Borsban: ő az a nő, akinek gyermekét a múlt télen ledobta az apja a gangról.

Brutális gyilkosság történt a hétvégén - ráadásul egy végtelenül banális vita váltotta ki a vérengzést.

Nem mentek el Baló György RTL Klubon futó műsorába vitatkozni a szocialisták pártelnökjelöltjei. Mindegyikük másként emlékszik az okokra.