AktuálisA koronavírus már a szomszédban van Kopogtat a koronavírus a magyar határon. A kór Olaszország több régióját megbénította, de felütötte a fejét Ausztriában, Horvátországban és Romániában is. A szakemberek szerint bármelyik pillanatban hozzánk is elérhet.
AktuálisTeljes a készültség a koronavírus miatt: vizsgálták a debreceni repülőtéren az Olaszországból érkező utasokat
AktuálisKoronavírus: Van már magyar fertőzött Már egy magyar is elkapta a világot rettegésben tartó koronavírust. A férfi egy japán luxushajón dolgozott két honfitársával együtt. A beteg nincs súlyos állapotban, karanténközpontba szállítják.
AktuálisKoronavírus - Emelkedett a halottak és a fertőzöttek száma is Észak-Olaszországban Újabb idős beteg veszítette életét az új koronavírus okozta fertőzés következtében az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban, ahol már 160 fölé emelkedett a betegek száma - közölte a tartomány kormányzója Attilio Fontana...
AktuálisKoronavírus - Elkezdték vizsgálni a karanténba került diákokat Megkezdődött a vizsgálata annak a tizenegy középiskolás lánynak, két tanáruknak és a két sofőrnek, akik Olaszországból tértek haza és a koronavírus miatt karanténba kerültek - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos...
AktuálisMegérkeztek a kórházba az Olaszországból hazatérő diákok és kísérőik Megérkezett a budapesti Szent László Kórházba az a magyar diákokból és kísérőikből álló csoport, amely Észak-Olaszországból tért haza - közölte az M1 aktuális csatorna vasárnap este.
AktuálisMenczer Tamás: A kollégáink Milánóban és Rómában készen állnak, hogy segítsenek, ha magyar bajba kerül Olaszországban Fontos információt osztott meg Menczer Tamás a Facebookon.