AktuálisÍgy húzták ki a férfi szemgödréből a konyhakést – 18+ videó A szerencsétlen áldozat nemcsak, hogy túlélte a brutális támadást, de még a kés eltávolítása során is végig eszméleténél volt. Kizárólag erős idegzetű, felnőtt olvasóinknak.
AktuálisEnnél elképesztőbb boltrablást még nem látott – videó Nagy erőkkel keresik a hatóságok azt a férfit, aki egy halászsapkában, napszemüvegben, kezében pedig egy hétköznapi kefével rabolt ki két kisboltot is.
AktuálisEzért ne tartsa vissza soha székletét! Rengeteg embernél problémát jelent, ha nem otthonában tör rá a szükség. Ám már az is veszélyt jelent, ha akár csak egy alkalommal is visszatartjuk az ingert.
AktuálisSzándékosan süllyesztették el a menekülthajót – döbbenetes videó A november 12-én készült felvételen a görög parti őrség munkatársa egy hosszú és hegyes rúddal akadályozta meg, hogy a teli csónakról hajóra szállhassanak a menekültek.
AktuálisHúsz társával él együtt a világbajnok magyar cica Két hete a világ legszebb rövid szőrű kölyökcicájaként tért haza Malmőből a féléves, kék krémszínű Alba Regia Busy Bee.
CelebSzandi és Tóth Gabi egymást kényeztette a színpadon – pikáns fotók és videó Leszbikus szexjelenettel készült Tóth Gabi és Szandi a <em>Sztárban sztár</em> mai (vasárnapi) adására.
SportSike: ötpontos volt Böde Dani dobása – videó Kiváló birkózó lenne Böde Dánielből, legalábbis az olimpiai bajnok Sike András, a magyar kötöttfogású birkózóválogatott szövetségi edzője így gondolja. Szerinte pompás felépítésű a Fradi focistája, azaz a madocsai Messi.
Aktuális„Kezdődjék a gyilkolás” – üvöltötte a színpadon a zsaru – videóval Ezzel a felkiáltással nyitotta meg hétvégi koncertjét egy death metal banda Floridában. Csak az a baj, hogy egy rajongó rendőr is a színpadon volt és ő is ordította ezt. Ki is rúgták.
AktuálisÍgy próbálta az ápoló újraéleszteni az öngyilkos merénylőt - videóval A szabadnapos mentőápoló nem is tudta, hogy Brahim Abdeslamot, az egyik párizsi merénylőt próbálja meg újraéleszteni.
SportEz volt az El Clásico legbizarabb pillanata - videóval Az El Clásicó szenvedély, szeretet és gyűlölet. Nemhiába kapnak az ellenséghez átigazoló focisták hideget-meleget – vagy éppen disznófejet.