Örömteli és megrázó egyben: örömteli, mert két kategóriában is magyar győzelem született egy rangos hollywoodi eseményen. Megrázó, mert a legjobb női színész kategória győztesében saját édesapja elvesztésének emlékét idézte fel a szerepe...
Gázrobbanás következtében romba dőlt egy családi ház szerda este a dél-lengyelországi, Szilézia vajdaságbeli Szczyrk hegyi üdülőközpontban, a mentők eddig három felnőtt és két gyermek holttestét emelték ki a romok közül.
Elkeseredettségében véget vetett az életének egy hallgató Budapesten az Óbudai Egyetemen. Az eset körülményei még nem tisztázottak, az érintett egyetemen pszichológus segít a szemtanúknak, évfolyamtársaknak a trauma feldolgozásában.
Ládamosóként dolgozott egy hajdúnánási húsüzemben az a mindössze húszesztendős nő, akit kedd délután olyan erővel szorított falhoz egy tolató teherautó, hogy nem sokkal később a kórházba szállítás közben belehalt a sérüléseibe – tudta meg a Bors.
Miután elvesztette a szüleit, egymagának kell megküzdenie az életben maradásért - a tízéves fiúcska szerint azonban képes ellátni magát, és nincs szüksége arra, hogy örökbe fogadják.
Mindvégig azt hittem, hogy fogva tartja – ezt mondta a Borsnak a megfojtott és elásott édesanyja gyilkosáról Regina, aki elsőként lapunknak beszélt családja szörnyű tragédiájáról.
A rendőrség szerint önkezűleg vetett véget az életének, de a családja elképzelhetetlennek tartja, hogy saját magát gyújtotta fel a lakásában T. László. A 44 éves férfi felismerhetetlenségig összeégett holttestére egy késeléses vita után találtak.
A Bors megtudta, hogy egy szomszéd férfi látta, amikor a dunaújvárosi kajakos betuszkolta az autójába az ájult valóságshow-szereplőt. A vádlott idegességében még magyarázkodott is a férfinak: Fanni sokat ivott.
Végig kellett néznie szerelme horrorisztikus kivégzését a fiatal Georginának. A lányt és barátját, Albertet ugyanis egy kocsiba tuszkolta a négy gyilkos, majd kardokkal és késsekkel valósággal felszabdalta a férfit egy kietlen, putnoki...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.