Különös felmérésben vett részt 128 pár: felük megduplázta a szexuális együttléteik számát, míg másik felük megfelezte azt. Meglepő, de a kísérlet végére nem lettek sokkal boldogabbak a többet szexelők - sőt!
Lehet, hogy akár 15 évre bekasztlizzák azt az amerikai párocskát, amelyik tengerparton szexelt. Ezt ugyanis nem valami elhagyatott partszakaszon tette, hanem kisgyerekes családok orra előtt.
A fotós meglepő őszinteséggel nyilatkozott a szexualitását érintő kérdésekről. Kertelés nélkül elmondta, kivel és mikor vesztette el a szüzességét, és azt is, miért várt mindezzel ilyen sokáig.
Szokatlan tesztre szánta rá magát Andrea: úgy döntött, pontosan 100 vadidegent szólít le az utcán, és csábít az ágyába. Vajon mennyi mondott igent a szexre?
Gábor öt másodperces szexről győzködte Nórit, Patrik ismét letolt kisgatyában mutatta meg a kilátást Adrinak a függöny mögött, Bence és Tina pedig közös zuhany után hozták az átlagot a hálószobában.
Bence úgy tűnik, nem sokat siratta régi párját: Snezi szerdai kiesése után pár nappal már új párjával, Tinával élvezte az Éden Hotel éjszakáit. Tina eleinte csak kézzel szerette, majd egészen odaadta magát.
Nem is próbáljuk megérteni, mi visz rá valakit arra, hogy barátnője helyett a kutyáját kívánja meg - arra pedig már végképp nem találunk szavakat, ha a videóra vett aktust azonnal el is küldi valaki a párjának...
Gere Barbara állítólag csak egy hétig akart pornózni, de ehhez képest eléggé belejött. Utánanéztünk kicsit, milyen jeleneteket forgatott. Tényleg csak akkor kattintson, ha elég magas az ingerküszöbe.
„Ha kibírod, megcsinálod” – ez volt Louis Zamperini hosszútávfutó jelmondata, ami lehet, hogy egyesek számára profánul hangzik, de nagy igazság rejtőzik mögötte. Még életfilozófiának is tökéletes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.