AktuálisGyógyíthatatlan kór miatt zabálja magát halálra a kislány Szó szerint ki kell zárni a konyhából az ötéves Ava Carvey-t, különben könnyen előfordulhat, hogy addig eszik, amíg belehal. Ez egy ritka genetikai betegség.
AktuálisSaját ágyában szúrták halálra a nyolcéves lányt A kislány egyedül volt otthon bátyjával, amikor az ismeretlen támadó betört a házba és meggyilkolta a gyereket. Testvére már csak vérző testét találta meg, a betörő elmenekült.
AktuálisBudapesten találták meg az elrabolt kislányt A Szlovákiában nemrég elrabolt a négyéves Krisztát az édesanyjánál találták meg Budapesten.
AktuálisÚgy bántak a lánnyal, mint egy darab hússal A három férfi egy londoni utcáról rabolta el a 13 éves lányt, majd négy napon át folyamatosan itatták, drogot adtak neki és szexrabszolgaként tartották.
AktuálisBizarr: kézkrémtől került sokkos állapotba egy gyerek Az ötéves kislány beteg édesapjánál volt bent a kórházban, amikor hirtelen összeesett és elájult. Mint kiderült, a kézfertőtlenítő krém ütötte ki.
AktuálisElraboltak egy négyéves kislányt A Szlovákiában élő gyereket saját ágyából vitte el a két ismeretlen, a rendőrség feltételezése szerint áthozhatták Magyarországra.
AktuálisHazavágyik a kórházból kis Roxi Az epefolyása még mindig nem állt le, de most már otthonához közel, Miskolcon kezelik a májbeteg kislányt, Roxit. Családja fél, hogy újra külföldre kell utazniuk.
CelebZara lesz Szorcsik kislánya Látványosan gömbölyödik Szorcsik H. Viki hasa. A Jóban Rosszban sorozat egykori Bencsik Beája még csak huszonegy éves, de már második kisbabájának születésére készül.
AktuálisÖtéves alvó kislányra támadt a pedofil srác Nem volt pénz a pedofil bűnöző rehabilitációjára, így bár lebukott a hatóságok előtt, mégis szabadlábon élte az életét. Egészen addig, míg meg nem támadott egy alvó, ötéves kislányt. Anglia lakossága forrong dühében.
AktuálisNégy napon át erőszakolta a kislányt a szomszéd 18+ Az ötéves kislányt a szomszédja rabolta el, és napokig fogva tartotta. Négy napon keresztül többször megerőszakolta és megcsonkította a szerencsétlen gyereket, aki most az életéért küzd. Az orvosok azt mondják, még soha nem láttak ehhez...