<p>Felborult egy terepjáró szombat reggel az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán Törökbálint közelében, a balesetben négy katona sérült meg.</p>
<p>Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet olyan videót tett közzé szombaton, amelyen öt gyerek – köztük állítólag egy brit kisfiú – foglyokat végez ki Szíriában.</p>
<p>Megpróbálták elrabolni a brit királyi légierő (RAF) egyik tagját. A rendőrség szerint nem lehet kizárni, hogy terrorcselekmény-kísérletről van szó.</p>
<p>Nem semmi, amit ez a korábbi katona nap mint nap véghezvisz: lacrossozik, síel, maratont fut. Mindezt úgy, hogy korábban amputálták mindkét lábát. Ráadásul, most egy fehérneműket gyártó cég kampányának arca lett.</p>
Míg édesapja Afganisztánban gyógyította a katonákat, Miriam felnőttfilmekkel kezdett pénzt keresni.
Egy karonülő baba lett az Afganisztánból hazatért brit katonákat köszöntő ünnepség főszereplője. A kis Lexie a csapatot fogadó családtagok egyike volt, csakhogy az ő apukája nem tért haza.