James Morrist törött combcsonttal és orral vették fel a kórházba még 1962-ben, de szívrohamot kapott műtét közben, emiatt pedig súlyosan fogyatékos lett - írja a Mirror. A veterán soha sem hagyhatta el az egészségügyi intézményt végleg, így ő töltötte a leghosszabb időt egy adott kórházban az Egyesült Királyságban.
A férfi, aki csak három szót tudott kimondani, a múlt hónapban hunyt el, 75 évesen. Testvére, Karl Morris nagyon meglepődött, amikor megtudta a személyzettől, Jamesnél még soha senki nem volt hosszabb ideig egy kórházban. A lanarkshire-i családnak volt ideje arra, hogy megtanuljon kommunikálni a beteggel, és mint kiderült, folyamatosan látogatták, nem hagyták magára, sőt, rövidebb időre ki is vitték rendszeresen, illetve kocsmába is mentek vele, mert azt nagyon szerette.
null
null
James Morris a haza, pub és lovak szavak tudta egyedül kimondani. A férfi Németországban sérült meg egy autóbalesetben, és a műtét közben jelentkező szívroham miatt részben leállt az agya. A férfi múlt héten, húsvét vasárnap hunyt el. A kórházi személyzet szerint remek ember volt, nagyon fog hiányozni mindenkinek, aki ismerte. Morris egy intézményben volt 52 évig, pusztán három évet töltött más kórházakban.
A család kiemelte, hogy a nővérek és az orvosok rendkívüli módon gondozták a férfit, amiért nagyon hálásak. Rengeteg szakember jött és ment az elmúlt 6 évtizedben, de kivétel nélkül mindenki tisztességesen, szeretettel bánt vele. Mentálisan sem hanyagolták el és az, hogy az utóbbi 10 hónapban romlott az állapota - nem tudott enni és inni egyedül - nem az elhanyagolás miatt volt, hanem a korával járó betegségek miatt. Morris szellemileg végig ép volt.
null
null
A katona 1959-ben Németországban ment, majd a harmadik szolgálati évében a kocsija az oldalára fordult, majd egy fának csapódott. Nem tudni, hogy miért történt a baleset, sose derül már ki, hogy elaludt a volánnál vagy valami történt az úton, amiért felborult a kocsi. Annyi biztos csupán, hogy a tragédia előtt 24 órával nem volt lehetősége aludni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.