CelebHalála percéig ápolta felesége Tahi Tóthot Hitvese, Kárászy Szilvia karjaiban szenderült örök álomra a színészlegenda, akinél egy éve jelentkeztek a betegség első tünetei.
SportLázár Bence tartotta a lelket szeretteiben Utolsó percig hitt a gyógyulásában és tartotta a lelket szeretteiben a csütörtökön elhunyt 26 éves focista. Curtis és Fresh Andi is könnyezve emlékezett Lázár Bencére.
AktuálisGázóra leolvasó talált rá az áldozatokra Rákóczifalván Egy utca, két lakás, mindkét lakásban egy-egy holttest – rejtélyes ügy borzolja a kedélyeket Rákóczifalván, a szomszédokat megölhették vagy egymással végeztek.
SportSem a véradás, sem a szeretet nem segített Lázár Bencén <p>Az egész honi sportot megrázta, hogy Lázár Bence, az Újpest korábbi kupagyőztes focistája tegnap reggel feladta a leukémiával vívott harcát. 26 évet élt.</p>
AktuálisTürelemmel viselte szenvedését Tahi Tóth László <p>Tavaly márciusban életmentő műtéten esett át, s bár októberben visszatért a színpadra, a kór végül legyűrte a színészlegendát. Balázs Péter két napja meglátogatta, de már nem tudott beszélni vele. Halálhíre sokkolja kollégáit,...
AktuálisNem akart fizetni a halottszállításért, ezért inkább végignézte fia haláltusáját János <p>Hónapokon keresztül nézte a balmazújvárosi R. János, hogyan épül le és őrül meg rokkant, magatehetetlen fia. A férfi kórházba sem volt hajlandó vinni a fiút, mert nem akart fizetni a halottszállításért. </p>
AktuálisSzellemtanya lett az asszonyirtó portájából Igazi borzalmakat rejt a cinkotai ABC melletti terület. Kiss Béla bádoghordóba rejtette meggyilkolt áldozatait.