AktuálisMeg nem született gyerekét nevezi szépségversenyre Napi őrültünk, az a brit nő, aki a még méhében lévő gyermekét nevezte be egy szépségversenyre. Az asszony elmondása szerint, megszállottja ezeknek az eseményeknek.
AktuálisHorror: szerveiért ölték meg az orvosok a kislányt Borzasztó körülmények között halt meg egy indiai nyolcéves. A gyereket kiszáradással szállították kórházba, azonban egy injekció után meghalt. Vélhetően az orvosok gyilkolták meg a gyereket, hogy szerveit eladják.
AktuálisDurva: születése óta rejtélyes okból szenved a kisfiú Nem elég, hogy a 6 éves gyerek súlyos rendellenességekkel született, betegsége olyan ritka, hogy az orvosok képtelenek megmondani, mi is az. Döbbenetes adat, de évente több ezer kisbaba születik diagnosztizálhatatlan kórságban.
AktuálisElgázosította sérült gyermekét az anya A kaliforniai nő nem csak lányával, de saját magával is végezni akart, ám a kocsi utasterébe bevezetett szénmonoxid gáz csak a beteg gyereket ölte meg.
AktuálisKisfia szeme láttára végezte ki hűtlen feleségét A 38 éves férfi akkor vesztette el a fejét, amikor felesége közölte vele, hogy szeretőjével tölti a hétvégét. A földre lökte és haláélra szúrkálta, miközben síró kisfiuk végignézte az egészet.
CelebBeyoncé úgy tűnik, megint terhes A zeneiparban terjedő pletykák szerint az énekesnő ismét terhes, így hamarosan testvért kaphat kislánya, a 2012 januárjában született Blue Ivy. A hírt még nem erősítette meg sem az anya, sem az apa, de nem is cáfolták.
CelebVV Béci apa lett: Rácz Napsugár megszületett A negyedik szériás valóvilágos gyermeke gyakorlatilag négy óra alatt született meg. A kislány a Napsugár nevet kapta, apja vélhetően végig fogta vajúdó asszonya kezét.
AktuálisVégzetes hibát követett el a szemész Egy szemüvegboltban dolgozó optikusnak köszönheti életét egy brit kislány. A gyerek szemorvosa három alkalommal jelentette ki róla, hogy egészséges, miközben rákos volt.
CelebHarry herceg felkészült a gyerekre Diana hercegnő kisebbik fia már nagyon várja, hogy megszülessen bátyja gyereke. Olyannyira, hogy egyre többször látni, amint kisbabákkal bohóckodik.
AktuálisDöbbenet: vesét adott ajándékba Anyák napjára Az orgona lopás kimaradt idén egy 21 éves amerikai férfinak. A srác virág és bonbon helyett egyik veséjét adta édesanyjának Anyák napjára.