AktuálisA ferihegyi reptérről tűnt el Violetta Rejtélyes eltűnési ügy miatt nyomoz a soproni rendőrség. Bókon Violettának 2014 májusában veszett nyoma, a magyar hatóságok azt feltételezték, hogy a 25 éves lány Londonba utazott. A reptéren még becsekkolt, ám Londonba már nem érkezett meg.
CelebTatár Csilla: Tabutéma a második gyerek Tavaly ősszel láthattuk utoljára a képernyőn Tatár Csillát, aki alig két hónappal kisfia, Milán születése után máris visszatér a kamera elé.
AktuálisFekália közt találták a megrontott háromévest Szekrénybe zárta a férfi a kislányt, mert túl hangos volt - később azonban szexre is felajánlotta egy idegennek.
AktuálisHorror: Kindertojástól fulladt megy a hároméves Megfulladt egy hároméves gyerek, miután a torkán akadt egy Kindertojásba rejtett apró játék.
AktuálisDurva: kutyával kényszerítik házasságra a hétévest Mindezt azért, mert a kisfiú családja rendkívül babonás.
AktuálisAgyonnyomja a stressz a gyerekeket Áll a bál az írásbeli gimnáziumi felvételi után. Idegileg kikészült gyerekek, értetlenül álló szakemberek és elkeseredett szülők. Most is ezt hozta a matematikafelvételi.
CelebMentő vitte kórházba Gregor Bernadett fiát Gregor Bernadett mentővel száguldott 9 éves kisfiával kórházba: Álmos szánkóval nekirohant egy fának, s össze kellett varrni a lábát – írja a Blikk.
AktuálisGyerekekről mintáz szexbabát a pedofil - videó 18+ A babákat fejlesztő férfi szerint ez megoldást jelentene a gyerekek ellen elkövetett szörnyűségekre, ezzel szemben a szakértők úgy vélik, ez csak olaj lenne a tűzre.
CelebSúlya miatt cikizik Schobert Norbi fiát Súlya miatt támadják Schobert Norbi és Rubint Réka idősebbik fiát, Norbikát. A fitneszguru begurult, és egy videóval reagált a rosszindulatú megjegyzésekre.
CelebTitkot osztott meg fiáról Halász Judit Most megjelent könyvében Halász Judit olyan személyes történeteket is elárul, amelyeket még soha nem osztott meg a nyilvánossággal.