A 25 éves fertőrákosi Bókon Violettát korához képest önállótlan, félénk és zárkózott lánynak írja le környezete. 2014. május 14-én otthonából Budapestre utazott vizsgát tenni. – Csecsemőgondozónak tanult, két vizsgája volt hátra. Amikor Budapestre ért, még üzent a szállodájából, hogy minden rendben. Másnap kijelentkezett, a portán azt mondta: a Ferihegyi repülőtérre megy és Londonba utazik munkát vállalni. Állítólag be is csekkolt, de azt azóta sem tudjuk, hogy pontosan hol lehet – mondja el a Borsnak a lány édesapja, Sándor.
Violetta szülei rögtön jelentették lányuk eltűnését a rendőrségen, de a magyar hatóságok bűncselekményre utaló jelek hiányában, kilencven nap után, 2014 augusztusában lezárták a nyomozást. Sándor úgy véli: akkor kellett volna kicsit nagyobb elánnal keresnie a lányát, amíg „forró” volt a nyom.
A család több magándetektív segítségét is kérte, végül egy Londonban dolgozó magyar származású nyomozó eredményt ért el. – Ő kiderítette a brit hatóságoknál, hogy szerintük a lányom nem lépett be az Egyesült Királyság területére. Mi annak idején szerettük volna megnézni a repülőtér biztonsági kameráinak a felvételeit.
Néhány képhez hozzá is jutottunk, de ezeken nem szerepelt a lányom, holott állítólag becsekkolt – sóhajt Sándor. Végül az új bizonyítékok alapján a magyar hatóságok januárban újraindították a keresést. A Petőfi Attila vezette döglött ügyek osztályáról Budapestről küldtek Sopronba egy tapasztalt nyomozót, most ő felügyeli az eljárást.
A rendőrség megyei sajtószolgálata megerősítette a Borsnak, hogy valóban folyik a keresés Violetta ügyében. Korábbi közlésük szerint többek közt a társadalombiztosítóval, a bv-intézetekkel, a légitársasággal és az Interpollal is felveszik a kapcsolatot, ellenőrzik a lány híváslistáját is. Sándorék eközben másfél éve hazavárják lányukat: – A szobája is ugyanúgy van, ahogy hagyta. Nagyon várjuk haza! – sírja el magát az édesapa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.