AktuálisKegyetlen térfa: hamis temetésével sokkolta szeretteit a lány Megrendezte saját gyászszertartását egy kínai diáklány. A 22 éves egyetemista kíváncsi volt, mit jelent ismerőseinek.
AktuálisBalázs Palival búcsúztatták Írországban Csabát A tizenháromezer lakosú dél-írországi Arklow-ban rengetegen emlékeztek meg húsvétkor Orsós Csabáról. Kollégái és közeli barátai munkahelye kápolnájában mécseseket gyújtottak az emlékére.
AktuálisA delfinek is tudnak gyászolni – megható videóval Egy halott borjúval a hátsó uszonyán úszott egy anyaállat. A tetem már több hetes lehetett.
CelebKéptelen túltenni magát felesége halálán a színész Pierce Brosnan őszintén vallott egy interjúban arról, még mindig nem tette túl magát azon, hogy 22 évvel ezelőtt elvesztette feleségét. A színészben a legutóbbi szerepe régi sebeket szakított fel.
CelebMeghalt az Illés zenekar alapítója Hosszan tartó betegség után 69 éves korában szerdán elhunyt Illés Károly, az Illés együttes alapító tagja, a zenekarvezető Illés Lajos testvére. Temetéséről később intézkednek - közölte a család az MTI-vel.
CelebCipő mamája: a halálos ágyán is szép volt a fiam Gizi néni most is csak zokogva tud elvesztett gyermekéről beszélni. Az idős asszony hálás mindenkinek, aki a kórházban ápolta, gondozta a nagybeteg zenészt.
CelebÉneklés helyett divatozott Csézy Televíziós szereplését lemondta, új kollekcójának bemutatóján viszont megjelent a népművész családból származó énekesnő, aki egyelőre csak a szárnyait próbálgatja a divatvilágban.
CelebCsézyt szapulják a nézők Claudia a gyászában is profi maradt, nem úgy, mint Csézy – vélik a fórumozók, akit keményen osztják az énekesnőt.