CelebNem állapítottak meg idegenkezűséget a Prodigy énekesének halálával kapcsolatban A hivatalos vizsgálat szerint nem merült fel az idegenkezűség gyanúja Keith Flint, a Prodigy együttes énekesének halálával kapcsolatban - számolt be róla a BBC News.
CelebVajna Timi futással oldja a gyászt Andy Vajna özvegye a Los Angeles-i temetés után elvonult a nyilvánosság elől. A barátai szerint nem volt olyan lelki állapotban, hogy elviselje azt a sok rosszat, amit a férje halála kapcsán kapott. Vasárnap azonban visszatért.
CelebKoós özvegyének megrázó vallomása: János összeesett, de nem engedtek hozzá <p>Dékány Sarolta és Koós János 48 évig éltek boldog házasságban, az élet azonban búcsú nélkül szakította el őket egymástól. Az özvegy a Borsnak adott először interjút, megtörten mesélt párja haláláról. </p>
CelebHaláláról beszélt utolsó koncertjén Koós János A legendás táncdalénekes három hete már nagybetegen lépett fel. Akkor mondta az est egyik szereplőjének, Csongrádi Katának: érzi, meg fog halni!