Végül a legjobban közé nem jutott be, vagyis nem jelölték Oscar-díjra Szász János A nagy füzet című filmjét a legjobb idegen nyelvű alkotások között csütörtökön Los Angelesben.
Tíz éve, amióta bemutatták, a karácsonyi időszak slágerfilmje az Igazából szerelem című könnyes-nevetős romantikus mozi. A szereplőgárda igazi sztárparádé volt, megnéztük, hol tartanak a forgatás után egy évtizeddel a benne szereplő színészek.
A filmipar fővárosának legelismertebb állatidomára, Hubert Géza Wells magyar származású. Most tervezett filmje az afrikai szavannán játszódik, de budapesti jelenetei is vannak, amiket várhatóan nálunk forgatnak.
Mit árul el rólunk a kedvenc filmünk? Sokat le lehet szűrni abból, hogy valaki milyen mozit néz szívesen. Két amerikai szakember, Risa Williams és Ezra Werb könyvet írt a témáról.
Ez alapján elemeztük ki öt politikus személyiségét.
Egymillió forintot kér Gyurcsány Ferenc azért, mert egy filmben bilinccsel a kezén, cella magányában mutatták. Dézsy Zoltán alkotása miatt sokat kellett magyarázkodnia, ez ügyének lényege. Egyébként a filmet nem látta.
Férfiak milliói irigykedhetnek Pierce Brosnanre. A sármos skót színész ugyanis néhány napon belül két gyönyörű nővel is heves csókcsatába bonyolódott, igaz, csak a filmvásznon.
Anglia után az Egyesült Államokban is leszerepelt a Diana hercegnő életéről készült új mozifilm. A produkció a gyártási költségek elenyésző töredékét hozta csak vissza a készítőknek.
Valóra vált a hollywoodi álom: Lipp Adrienn egy amerikai filmben játszhat főszerepet, és ráadásul saját magát alakíthatja. A történet ugyanis róla szól.
Hármasban szép az élet a 24 éves Adrien Broner szerint. A címvédésre készülő világbajnok ökölvívó két pajkos hölgy társaságában forgatott naturális ágyjelenettel próbálja felhívni magára a figyelmet.
A napokban kerültek ki az internetre Lars von Trier legújabb filmjéhez, a Nymphomaniachoz készült plakátok. A képeken a filmben szereplő színészek a legintimebb arcukat mutatják.
Film készült a néhai Diana hercegnő és a pakisztáni szívsebész, Hasnat Khan románcáról. A férfi volt az utolsó nagy szerelem a hercegnő életében - ám ma rá sem ismerni az egykori orvosra.
Naomi Watts annyira meg akart felelni a Diana hercegnő életéről készült film címszerepében, hogy még a fél arcát is lebénította, hogy tökéletes legyen a mimikája.
A tragikus sorsú hercegnő egyik volt szeretője, Hasnat Khan azt állítja, a hamarosan mozikba kerülő Diana film hazug módon mutatja be kapcsolatát az asszonnyal.
Régi vágya vált valóra a színésznek. Kálloy Molnár Péter először játszhat kosztümös filmben, melyben főszerepet kapott. A Kossuthkifli címû tévésorozat forgatása júliusban kezdődött, a színész kedvét a hőség sem vette el.
Majdnem egész életét kórházban tölti egy brazil férfi. Több mint 40 évvel ezelőtt került a klinikára, amit azóta sem hagyott el. Az egész testében béna férfi, most sorozatot akar készíteni életéből.
Miközben az egész világ a kis György herceg születését ünnepli, a britek megpróbálják megidézi Diana hercegnő szellemét. A tragikus körülmények között elhunyt asszonyról szóló filmben Naomi Watts valóban életre kelti őt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.