Zenthe Golyó: most is az apámat látják bennem

Tükörképe az édesapjának, a nevük is ugyan az, és ez a két dolog alapjában határozta meg az életét. Arról beszélgettünk, milyen volt a legszeretettebb magyar színész, Zenthe Ferenc fiának lenni.
Tükörképe az édesapjának, a nevük is ugyan az, és ez a két dolog alapjában határozta meg az életét. Arról beszélgettünk, milyen volt a legszeretettebb magyar színész, Zenthe Ferenc fiának lenni.

Öregnek hívja az édesapját, és ezt mástól is hallottam. Miért?

Sokat vitorláztunk együtt, amit imádtam. A mai napig versenyvitorlázom, és amíg lehetett, igyekeztem az Öreggel együtt menni. Mivel én voltam a fiatal, de egy gyerekre ezt mégsem lehet mondani, ezért lett ő az Öreg. Ez a név ott, egy zártabb körben tapadt rá. Én apunak szólítottam, amíg csak lehetett. Tizenhárom éve vitte el az agytumor. Volt a családban, aki majdnem száz évet élt, ez neki nem adatott meg. Szomorú.

Szerednyey Béla mesélte…

Béla? Az ő hajója Balatonfüreden, a mi hajónk meg Csopakon állt, ezért sokszor találkoztunk. Amikor Bélával találkozott az édesapám, akkor tömören lebonyolították a beszélgetést: Szervusz, Béla! Hogy vagy Béla? Jól vagy Béla? Szevasz Béla! (Nevet) Persze ezzel nem volt vége, de köszöntőnek mindig működött. Megboldogult Koós Jani is ott volt Füreden, Bajor Imi, Bujtor István is. Az egy egészen más hangulatú világ volt. Atyám a kétezres években, amikor jöttek a mobiltelefonok, a technológiai ugrás, csak annyit mondott: te Golyó, ez a XXI. század, ehhez már semmi közöm.

Mérnök és közgazdász lett © Móricz István

Zenthe Ferenc

Zenthe Ferenc Rameshofer néven született 1920. április 24-én Salgóbányán. A Tenkes kapitányától, az Oscar-díjra jelölt Jób lázadásán át a Szomszédok Taki bácsijáig rengeteg szerepet eljátszott. Első feleségétől, Katalintól született a fia, ifj. Zenthe Ferenc 1954-ben. Unokái: Katalin 31, Ádám 28 éves. Felesége halála után másodszor is megnősült, Gizella 1986-tól haláláig volt a társa.

Honnan a Golyó név?

Császárral születtem, akkor még kerek fejem volt. Amikor édesapám nővére meglátott a kórházban, csak annyit mondott: Jesszusom, milyen Golyó született! Ez azóta rajtam van. A gyermekeim azzal ugratnak, hogy születési rendellenesség.

Milyen apuka volt?

Rosszabbat senkinek nem kívánok. Jó volt nagyon, két lábbal a földön járt. Erre rá is kényszerült, mert vad időkben született, 1920-ban. Sok mindent látott. A régi népi demokráciában talpon maradni, és békességben leélni egy életet… Jó, ehhez édesanyám is kellett, akit nagyon szeretett. Több lehetőség közül választhatott. Mehetett volna előadás után a Fészek Klubba, ahonnan hajnalban ér haza, miközben reggel már várja a fekete filmesautó, hogy vigye forgatni. Ő másként döntött. Hazajött hozzám és az édesanyámhoz.

Milyen Zenthe Ferenc néven élni?

Jó, mert tartást ad. Sok mindent nem csináltam meg, amit megtehettem volna. Távol tartott szélsőséges dolgoktól, amelyek amúgy sem helyénvalók. Mindent megtehettem, magamnak szabtam határt. Elmentem csajozni, kicsit megszöktem otthonról, leszaladtam a Balatonra, miközben azt mondtam, focizom. Másrészt, azonnal apámat látják bennem, és rengeteg kérdést tesznek fel róla. Sok idő, mire meglátnak engem. Ehhez nagy türelem kell, de sosem csináltam belőle problémát. Egyébként Bencének indultam, de végül a Ferenc nevet húzták ki a kalapból. A szerencse döntött.

Mindenkihez volt egy jó szava, kedves volt

Hogy ismerkedtek meg a szülei?

Az egy romantikus történet. Apám a háború után nem ment vissza a főiskolára, hanem Pécsre szerződött, majd Győrbe, végül Debrecenbe. Kis éttermekben látták vendégül vacsorára a művész urakat, akiknek üres volt a zsebük. Édesanyám olimpikon tornász volt. Édesapám egy rendezvényen látta meg, amint a gerendán gyönyörű mozdulatokat mutatott be. Csak nézte, és úgy maradt. Így lett ő az édesanyám. Gyönyörű nő volt, és áldott jó lélek. Az a baj, hogy hamar elment, ötvenhat évesen. Az élet ilyen.

Hogy viselték?

Nagyon nehezen. A halála után töltöttük a legtöbb időt együtt. Sokat vitorláztunk, az jó volt. Akkor még együtt
is laktunk.

Mennyi idő telt el, míg újranősült?

Hat-hét év lehetett. Úgy döntött, az egyedüllét nem neki való. Összehozta az élet valakivel, aki törődött vele. Rendben volt ez így.

© Móricz István

Gyerekkorában bejárt vele a színházba?

Nem, de mint gyerekszínész azért ott voltam. Hatéves koromtól elég sok darabban szerepeltem a Katonában, a Nemzetiben. Életem első gázsiját még a régi Nemzetiben vettem fel. Nyolc­éves lehettem. Gimnazista koromban jöttek a szinkronok, aztán döntenem kellett, hogy mi legyek. Az Apáczayba jártam gimnáziumba, és elég jól tanultam. Úgy döntöttem, mérnök leszek. Édesanyám azt mondta: Nézd meg a Latinovits Zolit! Ő építész, ha bármi történik, majd épít házakat. Tanulj meg valamit, színész lehet belőled mérnökként is! Igaza volt. De nem bántam meg, hogy nem lettem színész. Bejártam kétszer a világot, van mérnöki és közgazdász diplomám, beszélek négy nyelven, nincs hiányérzetem.

Amikor megkapta a Nemzet Színésze díjat, valaki ráragasztotta, hogy a Nemzet Legszeretettebb Színésze.

Így van. Mindenkihez volt egy jó szava, mindenkivel kedves volt, mindenkinek előreköszönt. Egyszer megkérdezték tőle: Művész úr, hogy bírja ezt a nagy sikert, a hatalmas tapsot? Azt válaszolta: kiállok, megvárom amíg vége, meghajolok, és kimegyek.

Imádták a kollégák is?

Igen. Mindig békés volt, nem akart, nem tudott ellenkezni sem magával, sem mással, sem a világgal. Bezzeg néha velem! (Nevet) Hajtották a nyelvtanulást, huszonkilenc éves koromra négy nyelven beszéltem. Akkor kény­telen voltam apám elé állni, hogy igazad volt.

A vitorlássport hogy jött?

Vízparti nyaralónk volt Balatonszepezden, ahol tizenkét évig sátraztunk, és az utcáról hordtuk a vizet. Ásott toalett volt, amibe szórtuk kézzel a klórt. Így nyaraltunk hat évig, majd felépült Leila, a lehúzós, épített vécé. Igen ám, de a tartályba oda is az utcáról kellett hordani a vizet. A fél életemet vízhordással töltöttem. Akkor vett egy kalózt, amin elkezdtem vitorlázgatni. Jött át Bujtor Szemesről, ahol a mamájával és Latinovitsékkal lakott. Mit ad isten, mindig akkor lett vihar, így István napokig velem aludt a sátramban. Tizenhat év után, amikor meglett végre a nyaralónk, István elvitt a Kékszalagra. Akkor elkezdtem versenyezni, abban a klubban, ahol István, és ez a mai napig tart. Vittem magammal az Öreget egészen addig, amíg bírta. Kétszeres magyar bajnokok vagyunk. Egyszer kiszólították, hogy Ferenc, vedd át te, mint a mezőny legöregebb versenyzője. Nagyon büszke volt.

A végén már visszavonultan élt.

Nem, ugyanúgy csinálta a Szabó családot, járt színházba, szinkronba, ment, ha hívták. A visszavonultság talán a betegsége időszakára vonatkozik. Másfél év a diagnózistól a végéig. Akkor valóban semmit nem csinált már.

Mellette volt?

Igen. Sokat kellett dolgoznom, nehéz volt időt szakítani, semmire nem tudtam eléggé figyelni, rossz időszak volt. Még többet kellett volna vele lenni. És még sok mindent meg kellett volna beszélni vele. Ha a szülők elmennek, örök hiányérzet marad a gyerekekben. Tizenhárom éve nincs velünk, de még most is könnybe lábad a szemem. Hiányzik a kisöreg. Nehéz. Szeretni kell őket, amíg csak tudjuk.