A színész decemberben került kórházba koronavírussal, tüdőgyulladása volt, oxigénre volt szüksége, és gyógyszeres kezelést is kapott. Szerencsére tíz nap után hazaengedték a kórházból, de Ripost7-nek elmondta, most sincs teljesen jól. – Ez a betegség nehezebben feldolgozható, mélyebb, ismeretlenebb és különösebb, mint gondoltuk. Olyan hatásokat vált ki az emberből, amire nem számít. Már három hónapja kijöttem a kórházból, azóta tekinthetem magam gyógyultnak, de szó sincs erről, mert mindig jelentkezik valamilyen kisebb probléma, fizikai vagy mentális. Trokán Péter bizony meglepődött, amikor próbálta felmérni a fizikális állapotát.
– Lementem a garázsba, mert valamit fel akartam vinni az emeletre, de le kellett ülnöm. Kétszer tíz lépcsőt tettem meg és máris le kellett ülnöm! Két hétig aztán semmilyen fizikai munkát nem végeztem, még mindig nagyon gyenge voltam.
Az orvos megmondta, hogy ha a vírusfertőzés után megerőlteti magát az ember, sokat árthat a szívének. Nem lehet siettetni a gyógyulási folyamatot.
– Néha délutánonként még felmegy a vérnyomásom, mert elfelejtek inni, pedig extrém mennyiségű folyadékot kell fogyasztani a fertőzés után. Ha nem tartom be az utasításokat, a szervezetem mindig jelzi, hogy nem vagyok teljesen jól. Talán 90 százalékos állapotban vagyok. Nem vagyok beteg, de mégis van betegségtudatom és lehet, hogy már soha nem leszek olyan állapotban, mint a betegség előtt. A színész külsején is látszik a változás, másként fest, mint a betegsége előtt.
– Lefogytam hat kilót, az izmaim lötyögnek, szörnyű, hogyan nézek ki! Először majdnem elsírtam magam, amikor belenéztem a tükörbe, de hiába, el kellett fogadnom, hogy nem kezdhetek el ismét úszni, futni, időt kell adnom magamnak, a szervezetemnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.