Meglehetősen pikáns szituáció szemtanúi lehettek tegnap a Piramis című vetélkedő nézői, miután Stohl András szemtől szemben találta magát gimnáziumi osztálytársával, Judittal, akinek annak idején ő adta élete első csókját.
– Amikor felkészülök az adásokból, látom, hogy a játékosok milyen sztorikat mesélnek el magukról, és én is kikerekedett szemekkel olvastam, hogy Juditnak én voltam az „első csók” az életében. Gimnazista fejjel ezt fel sem fogtam – mesélte Stohl, majd részletekkel is szolgált a nagy pillanatról. – Ahogy olvastam a történetet, beugrott a buli, a sátortábor, és jó volt vele újra találkozni. Nem lett kisebb, mint régen! Kosaras csaj volt, az adásban is látszik, hogy mekkora magasságkülönbség van kettőnk között. Nem is értem, hogy maga a csók hogyan történhetett meg, vagy lehajolt hozzám, vagy ülhettünk valahol...
Nos, Buci emlékei kissé megkoptak, nyomokban azért egy-egy részletet eltalált a nagy esemény pillanataiból. Szerencsére partnere emlékezetében élesen élnek a csókolózás percei.
– A gimnázium első osztályában házibuliba voltunk hivatalosak. Egy szobában ültünk, és akkor történt, nem kellett lehajolnom hozzá – helyesbíti a történetet Judit. – Haverok voltunk, de tetszett nekem, és nem zavart, hogy alacsonyabb. Bár az én már akkori 185 centiméteres magasságom mellett valóban kissé alacsonynak tűnt. A dologból nem lett semmi, de az első csókról ő jut eszembe, és úgy emlékszem, nagyon jól csókolt!
Buci és Judit a gimnázium befejezése óta most találkoztak másodszor, korábban összefutottak egyszer az utcán. A kapcsolatot nem tartják, de a játékos nyomon követi a színész sorsát, az igazit pedig azóta már ő is megtalálta. Tíz éve férjes asszony, és a férje minden héten egy szál vörös rózsával lepi meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.