Celeb

Szívszorító: 94 évesen magára maradt Máthé Erzsi

Bors

Létrehozva: 2021.07.04.

A nemzet színésze idős korára teljesen egyedül maradt, régóta nem tartja családtagjaival sem a kapcsolatot. A koronavírus-járvány miatt a barátok is elmaradtak, és nem látogatták az utóbbi másfél évben.

Forrás: MTI

A családtagjaim közül senkivel nem tartom a kapcsolatot – vallotta be Máthé Erzsi. – Szomorú, hogy így alakult, utólag kicsit sajnálom is, de számomra a színpad mindennél előrébb való volt. Ez jelentette az életet, amit mások nem igazán értetettek meg.

A barátok a járvány miatt az elmúlt másfél évben nem látogatnak, pedig már két hónapja megkaptam mind a két oltásomat. Időnként felhívnak telefonon, de ez is egyre ritkábban fordul elő. Nincs senkim, magányos vagyok, de nekem ezzel nincs bajom. Mindig is szerettem egyedül lenni, elvonulni, hiszen színésznőként folyton emberek között voltam. Most jól elvagyok, én alakítottam így az életemet, és nem vagyok emiatt elkeseredve – mesélte a színművész a Sorry! magazinnak.

A nemzet színésze közel 10 éve döntött úgy, hogy végleg elhagyja a színpadot. Ma már visszavonultan él fővárosi otthonában, és mivel már csak járókerettel tud közlekedni, éjjel-nappal ápoló segíti.

Sajnos már egyre nehezebben mozgok, de 94 évesen talán ez nem is csoda. Az otthonomban is csak járókeret segítségével tudok közlekedni, de keveset járkálok, mert hamar elfáradok. Van egy gondozóm, aki napközben és éjszaka is itt van velem, segít ellátni magam, bevásárol nekem és elintézi az ügyeimet. Jár hozzám gyógytornász, meg orvos, aki rendszeresen megvizsgál, beadja a szükséges injekciókat és felírja a gyógyszereimet – mondta.

A színésznő csodás életet élt, azonban egy kívánsága mégis van.

Kimondani is hihetetlen, hogy ennyi idős vagyok! Sose gondoltam volna, hogy ilyen sokáig fogok élni, hatalmas ajándék ez, hiszen keveseknek adatik meg ennyi év. Külön öröm számomra, hogy a korom ellenére nem vagyok ágyhoz kötve, és a tudatom is a helyén van. Nem is merek ennél többet kérni, de azért a születésnapomon azt kívántam a jóistentől, hogy ha lehet, még egy-két szép évet hadd élhessek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600310
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146247_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600310
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak