Celeb

Heller Tamás és Beregi Péter: Mi visszük tovább Sas József örökségét

Bors

Létrehozva: 2021.01.21.

Sas József halálával pótolhatatlan veszteség érte a hazai kabaré világát, hiszen ő maga testesítette meg ezt a műfajt, aminek egyben meghonosítója is volt évtizedekkel ezelőtt. Kollégái és barátai mindent megtesznek majd, hogy őrizzék az emlékét és ameddig bírják szusszal, továbbvigyék a stafétát.

Sas József 1973-ban szerződött a Mikroszkóp Színpadhoz, ahol akkoriban egyedülálló módon „elnézték” az odamondogató politikai humort. Így kialakulhatott az azóta is töretlen népszerűségnek örvendő kabaré, amely fénykorát éppen Sas József vezetése alatt élte 1985 és 2009 között. Ezekben az évtizedekben vált fogalommá a Sas-kabaré, melyben mások mellett bérelt helye volt Heller Tamásnak és Beregi Péternek, akik Sas halálával a műfaj utolsó mohikánjai lettek. Ők azok, akik a jövőben színpadra vihetik a legendás komikus hagyatékát… 

– Az egyszerűen nem lehet, hogy ennek itt vége van! Józsi hagyatékát nem hagyhatjuk a feledésbe merülni, és mindent meg is teszünk majd annak érdekében, hogy ez a fajta zenés kabaré visszatérhessen a színpadra – kezdte lapunknak Beregi Péter, aki reméli, hogy Heller Tamással karöltve, képesek lesznek újra feléleszteni ezt az egyébként nagyon nehéz műfajt. 

– Meg kell teremteni a körülményeket ahhoz, hogy ezt a Józsi által naggyá tett műfajt újra feltegyük a térképre. Először is naprakésznek kell lenni a napi politika eseményeivel, majd jó érzékkel ki kell választani azon történéseket, melyekből ízlésesen viccet lehet csinálni. Aztán meg kell írni, meg kell tanulni, és jól kell eljátszani. Ugyanakkor ott a veszély, hogy mire készen vagyunk, a humor forrását leváltják, és eltűnik a közéletből. Nagyon nehéz ma már időtálló karaktereket találni, így időtálló jeleneteket is nehéz írni  – fejtette ki Beregi, aki úgy véli, hogy Sas József otthona igazi, színpadra kívánkozó kincseket rejthet. 

– Ha eljön az ideje, megkérem majd Józsi özvegyét, hogy nézze át a jegyzeteket, hiszen rengeteg ötlet vagy poénkezdemény heverhet ott parlagon. Csupa olyasmi, amin Sas József dolgozni akart. Hiszen ő bízott abban, hogy felépülhet és készült is vissza imádott közönsége elé... – zárta Beregi Péter.

Heller Tamás neve is összeforrt a Sas-kabaréval

A népszerű színész-humorista is bízik abban, hogy lesz lehetőségük és erejük tovább vinni mindazt, amit Sas József maga után hagyott.

Pénteken kísérik utolsó útjára

Sas Józsefet zsidó szertartás szerint kísérik utolsó útjára kevesebb mint egy héttel halála után. A búcsúztatóra január 22-én 12 órakor kerül sor a Kozma utcai temetőben.

– Miután Józsi 2019 februárjában agyvérzést kapott, megkerestek minket a Fészek Klubtól, hogy vigyük tovább a kabarét. 2018-ban tíz előadást csináltunk, tavaly pedig ötöt, majd jött a vírus, és mindennek véget vetett. Józsi is tervezte, hogy ott tér vissza, de erre sajnos már nem kerülhetett sor. Ha lesz rá lehetőség, én is szeretném folytatni. Annyi évet töltöttünk el ebben a műfajban, nekünk ezt vinni kell tovább – jelentette ki Heller.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615217
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615217
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086480_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615217
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”