Celeb

Beremegett a motor hátulja 120-nál: életveszélyes helyzetet korrigált Barabás Kiss Zoltán

Bors

Létrehozva: 2021.06.14.

Valaki nagyon figyelhetett odafentről, megfoghatta a színész kezét, hogy visszanyerje egyensúlyát a motorkerékpárján, amikor a Balaton felé döngetett 120 kilométeres sebességgel.

Forrás: Bors

Még szerencse, hogy már gyerekkora óta motorozik, így az a több éves tapasztalat, a megtett sok százezer kilométer is segítette Barabás Kiss Zoltánt, hogy két keréken maradjon. Elismerte, nagyot dobbant a szíve, amikor végre újra simán gurult a moci a feneke alatt.

– Ilyet még nem éreztem, pedig már legalább negyven éve húzom a gázkart a motorokon. A kispesti Wekerle telepen egy Komar kismotorral kezdtem, aztán idővel és, ahogy a pénztárcám is engedte, jöttek az egyre nagyobbak és gyorsabbak. Ma ezen a gyönyörűségen furikázom. Kocsim nincs, így a Harley-m a nélkülözhetetlen társam.

A színész tavasztól késő őszig nyeregben van, a városban és az országúton is a fehér chopperrel falja a kilométereket. Illetve falta, mert az utóbbi időben, köszönhetően a sok munkájának – színház és televízió – egyre kevesebbszer juthat le a Balatonhoz, ahol várja a vitorlása, a Quin Lucy, amit barátjával, Szerednyey Bélával saját kezűleg építettek.

– Éppen volt egy kis időm a Játékszín és a televíziós felvételek között, hogy leugorhassak a Balatonra. Gyorsan nyeregbe pattantam, mondván, kipróbálom a rendbe tett járgányomat, a vadi új gumikat, szóval, kíváncsi voltam, hogy muzsikál a Harley-m.

már nem bírja a sebességet

Barabás művész úr, így 50 évesen, már nem a sebesség megszállottja, bár nem tagadja, hogy egykoron imádta a száguldást. Szerencséjére mára már lenyugodott.

Nincs mit tagadnom, ha kicsit gyorsabban hajtok, vagy fentről nem segít valaki, lehet, most nem beszélünk – mondta.

– Legyen elég annyi, hogy 120-as sebesség környékén, a „kedvesem” elkezdte rázni a farát, úgy éreztem egy pillanatra, mintha egy megvadult bika hátán ültem volna. Hatalmas mázli, hogy nem estem pánikba, nem akartam letenni a lábam, inkább elvettem a gázt és lassan, nyugodtan lehúzódtam a leálló sávba. Kifújtam magam, majd megsimogattam „Hófehérkét”. Így most beszélgethetünk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713420016
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139547_auto_resized.jpg
life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138308_auto_resized.png
metropol.hu

Kezet fogtak, Messi elkápráztatta elfeledett, magyar válogatott ellenfelét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713420016
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713420016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713420016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713420016
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére