Celeb

A vakságomnak nincs köze ehhez – ezzel magyarázza szakítását Agárdi Szilvi

Bors

Létrehozva: 2021.09.01.

Nehéz szívvel, de búcsút mondott szerelmének Agárdi Szilvi. Az énekesnő még a karantén időszak alatt költözött össze Krisztiánnal, ám visszatérve a dolgos hétköznapokba kiütköztek a köztük lévő különbségek. Bár nincsenek együtt, továbbra is tartják a kapcsolatot... A Borsnak először és utoljára nyilatkozik a szakításról.

Forrás: LifeTV

Még nyár elején röppent fel a hír, hogy véget ért Agárdi Szilvi kapcsolata, ám akkor – ahogy a Bors megírta – csak különköltözött a pár. Az énekesnő végleg elvesztette a látását, de egy állandóan zajongó szomszéd miatt is továbbálltak volna. Az elmúlt három hónapban is sokat találkoztak, de Szilvi a Borsnak először és utoljára mesélt arról, hogy két héttel ezelőtt közösen úgy döntöttek, lezárják a kapcsolatot.

– Miután külön költöztünk látogattuk egymást, programokat szerveztünk, de egy idő után kiütköztek a köztünk lévő különbségek. A karanténidőszakban ismerkedtünk meg, akkor költöztünk össze, így semmilyen külső tényező nem zavarta meg a kapcsolatunkat, mondhatni, a saját világunkban egy buborékban éltük a mindennapokat – kezdte Szilvi, aki időközben teljesen megvakult, de csak emiatt nem mondtak volna búcsút egymásnak. 
A vakságomnak semmi köze nincs a szakításhoz! Arról van szó, hogy megismertük egymás közegét és bár próbáltuk, nem tudtuk elfogadni. Mindketten máshonnan jövünk, másként élünk. Krisztiánt zavarta, hogy a celebvilágban sok az őszintétlen ember, akik a szemedbe mosolyognak, a hátad mögött viszont becsapnak vagy kihasználnak. Bevallom, vakként valóban nagyobb esélye van ennek, hiszen nem tudom pontosan felmérni a helyzetet, de rendre igyekszem felülkerekedni ezen. Én ebben élek, ebben dolgozom és talán már meg is szoktam, őt ez zavarta. Ahogyan engem is a focista közeg. Nem tudtam megszokni azt a lazaságot a bulikat, miközben én a fellépéseimre készültem. Persze megértem, hogy neki ez a munkája és elfogadta ezt a légkört – jelentette ki az énekesnő, aki úgy érzi, Krisztiánnal helyes döntést hoztak, ám ettől még nagyon hiányzik neki.

– Nehéz volt elválni, mert a legjobb barátom volt. Természetesen hiányzik. Sok olyan tulajdonsága van, ami nagy segítség volt számomra. Tanultam tőle és neki köszönhetem, hogy sok ember eltűnt az életemből, akik csak kihasználtak. Krisztián egy nyitott, jószívű ember, akivel éjszakákat beszélgettünk át, közel kerültünk egymáshoz. Vakként számomra a kommunikáció jelent mindent és Krisztiánnal mindenről lehetett beszélgetni – mesélte a csinos modell, aki a szakítás után is szeretné tartani a kapcsolatot, de már most látja, hogy nem lesz könnyű. 

– Nem akartuk elvágni a kapcsolatot, valahogy gyerekes dolog lett volna, meg hát a történtek ellenére továbbra is fontosak vagyunk egymás számára. Szoktunk telefonon beszélni, de nem könnyű, mert ha kicsit jobban belemerülünk, valaki mindig azt hiszi, hogy többet akar a másik. Nehéz megtartani az egyensúlyt, de azt megfogadtuk, hogy mindig támogatni fogjuk egymást az életben – fejezte be a szép hangú énekesnő, aki érthető módon még nem áll készen egy új szerelemre. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137757_auto_resized.jpg
origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713434711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140513_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139482_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713434711
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713434711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713434711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar