Béres Alexandra rászoruló gyerekek iskolakezdését segíti

béres alexandra
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 24. 11:30
A fitneszedző már évek óta több tanszert vesz, mint amennyire a két kislányának szüksége van. A fennmaradó eszközöket olyan gyermekeknek juttatja el, akiknek sajnos esélyük sem lenne egy szép füzetre, vagy egy tollra...

Idén is megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. A kampány augusztus 9-én, pénteken kezdődik és szeptember 6-ig tart. A segélyszervezet munkatársai és önkéntesei az elmúlt évben kétezerötszáz csomagot osztottak ki az iskolákban és több család átmeneti otthonában, elsősorban az ország legszegényebb vidékein. A korábbi évekhez hasonlóan a baptista tanszergyűjtést Béres Alexandra, a Súlykontroll program kidolgozója és vezetője jószolgálati nagykövetként támogatja. Első lépésként mindjárt úgy, hogy a saját gyermekeinek is azt tanítja, hogy adni jó. 

Béres Alexandra
Béres Alexandra kérdés nélkül csatlakozott a kezdeményezéshez Fotó: Baptista Szeretetszolgálat

Ahol a szükség, ott a segítség 

Bizonyos élethelyzetekben komoly terhet ró az iskolakezdés a családokra, főleg ahol több gyermek is él. A segélyszervezet a kampány hatékonyságának érdekében megújult külsővel honlapot indított, a www.sulidoboz.hu oldalon online módon, egy-egy tanévkezdéshez szükséges csomag megvásárlásával támogathatók a rászoruló kisiskolások. Könnyen összeállítható a sulidoboz: ehhez csupán ki kell választani, hogy milyen összegben, alsós vagy felsős lánynak, fiúnak szánja az adományozó az ajándékot.

A tanévkezdés komoly nehézségek elé állítja a mélyszegénységben élő magyar családokat, ezért fontos, hogy minél több kisgyermek iskoláztatását tudjuk segíteni a tanszer adományokkal

 – mondta Béres Alexandra. – Minden támogatásért nagyon-nagyon hálásak vagyunk! Most is szemünk előtt lebeg a kihívás, mivel a közelgő beiskolázás sokezer családnál okoz leküzdhetetlennek látszó gondot, de a szükségben élők, anyagi bajba jutottak számíthatnak ránk. Egy tanszer adománnyal is lehet velük tudatni, hogy sokan gondolnak rájuk és nem maradtak egyedül!

Béres Alexandra évek óta a lányaival segít

Béres Alexandra a TV2 Mokka vendégeként is mesélt arról, hogy hogy vette rá a lányait (Panna 14 éves, Flóra 9 éves) arra, hogy rászoruló gyerekeknek segítsenek: 

Évek óta a gyerekeimmel szívesen összekészítek egy-egy dobozt a rászoruló gyerekeknek. Ez egy jó alkalom, hogy együtt tudunk időt tölteni és beszélgetni arról, hogy milyen érzés segíteni. Ha elmegyünk megvásárolni a füzeteket, én mindig egy picivel többet veszek, aztán együtt kitaláljuk, hogy hogy juttassuk el a rászoruló gyerekeknek. Szerintem ez egy csodás gesztus és persze időtöltés is egyben. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.