Kiss Daniella: Igazi szerelem gyermekünk van!

Kiss Daniella
PUBLIKÁLÁS: 2024. július 26. 08:00
A FarmVIP negyedik évadának szépsége hamarosan édesanya lesz. Kiss Daniella elárulta milyen érzés volt megtudni a jó hírt, és mikor érkezhet a legkisebb családtag.

A napokban robbantotta fel az internetet a Farm VIP sztárja, Kiss Daniella, amikor bejelentette, hogy babát vár. Bár most jól megérdemelt nyaralását tölti a Borssal kivételt tett, és elárulta milyen érzés volt, amikor megtudták párjával, hogy szülők lesznek. Ugyan tavaly még a Farmon küzdött a csapatával, és nem gondolta, hogy idén már ilyen nagy örömhírrel lepi meg a rajongóit és egyben magukat is.

Kiss Daniella
Kiss Daniella minden álma teljesült, hogy édesanya lehet (Fotó: Szabolcs László)

Alig hitték el

Az egykori szépségkirálynő elmondta, hogy hihetetlen érzések járják át most a fiatal szerelmeseket.

Több mint öt éve vagyunk együtt a párommal, így már természetesen szóba került a családalapítás is. Bár mi csak jövőre terveztük, de úgy tűnik a pici másként döntött – mosolygott. 

Igazi szerelem gyermek a mi kis angyalunk, ennél szebb dolgot nem is kívánhat egy pár magának. Amikor megtudtuk akkor szóhoz sem jutottunk, igazából még most sem fogtuk fel. A párom az első időszakban nagyon védelmező volt, és óvott, de mostanra bőven a második trimeszterben már ő is sokkal nyugodtabb

 – mesélte Daniella, aki azt is hozzátette, hogy nagyon boldogok a párjával.

Nem görcsölt a baba témára Kiss Daniella

Dainella már korábban is beszélt arról, hogy családot szeretne. Azonban nem akart annyira ráfeszülni a témára, mint azt sok másik pár manapság teszi.

Sokszor látom, hogy az emberek rá tudnak stresszelni a baba témára. Mi eldöntöttük, hogy nem tesszük és hagyjuk megtörténni a dolgokat. Azt is elárulhatom, hogy lehet karácsonyi baba lesz, mert december 20-ára vagyok kiírva – mesélte a boldog kismama.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.