Karrier

Balesettel indult Kapi Levente szupermodell karrierje

Buster

Létrehozva: 2024.03.05.

Módosítva: 2024.03.05.

A fiatal srác alig két hete utazott Isztambulba, ahol egymást érik a felkérései. Kapi Levente betört a nemzetközi divatvilágba és úgy tűnik, meg is találja a helyét.

A tiktokkerből lett színész-szupermodell élete alaposan felfordult az utóbbi hetekben, hiszen egy nagyon komoly modellszerződést kapott, ami miatt hónapokra áttette székhelyét Isztambulba, ahol egymást érik a fotózások és a kifutó munkák. Kapi Levente éppen a saját megvalósult álmát éli, és ebbe még az az autóbaleset sem tudott bezavarni, amit az első nap szenvedett el. Levente most a Borsnak mesélt élete nagy lehetőségéről.

Kapi Levente
Kapi Levente modellkarrierje Budapesten indult  (Fotó: Instagram)

Kapi Levente a mély vízben

Hogy őszinte legyek, még most is csak kapkodom a fejem, hiszen minden olyan gyorsan történik, hogy még számomra is szinte követhetetlenek az események. Minden a tavaly őszi Budapest Central European Fashion Weekkel kezdődött, amin kifutómodellként vettem részt.

 Itt figyelt fel rám az a nemzetközi ügynökség, akikkel most Törökországban dolgozom 

kezdte lapunknak Levente, aki rengeteget dolgozott az elmúlt napokban és még több munka vár rá az előtte álló hónapokban.

Tényleg hihetetlen ez az egész, ami velem történik. Igazából fogalmam sem volt, milyen is ezen a szinten modellként dolgozni, vagyis pont annyit tudtam erről a világról, amennyit olvasni lehetett. Hát most a mélyvíziben vagyok és egész jól sikerül úsznom nevetett Levente, aki lassan kezdi megszokni a 15 milliós forgatagot.

Kapi Levente
Kapi Levente extrém fotózásokon is részt vesz Isztambulban  (Fotó: Instagram)


„Úgy tűnt, hogy verekedésig fajulnak a dolgok...”

Isztambul maga a csoda! Kezdem már megszokni, hogy itt éjjel-nappal ezerrel pörög az élet és minden nagyon hangos. 

A forgalom az számomra teljesen értelmezhetetlen. Kicsit olyan, mintha szabályok nélkül zajlanának a dolgok az utakon. Az első nap mindjárt egy karambollal kezdtünk. Hogy ki volt a hibás, arról fogalmam sincs, de eléggé megijedtem, mivel mindkét kocsi alaposan összetört.

A sofőröm és a másik jármű vezetője is kipattantak a volán mögül és nekem úgy tűnt, hogy verekedésig fajulnak a dolgok, de nem így lett. Kiordibálták magukat, majd mindenki visszaült a saját autójába és mentünk tovább mesélte a fiatal tiktokker, aki azt is elárulta, mivel telnek a napjai Isztambulban.

Kapi Levente
Kapi Levente folyamatosan dolgozik  (Fotó: Instagram)

„A visszautasítást meg kell szoknom”

Egy hatalmas, belvárosi lakásban lakom öt modell sráccal. Szinte minden nap castingokra járok és itt is minden nagyon gyorsan történik. Esténként jön a telefon, hogy másnap milyen munkára várnak, majd ha végzek, megyek tovább egy következő válogatásra. Eddig volt már jó pár fotózásom és nagyon élvezem a munkát. Amit meg kell még szoknom az a visszautasítás, amit egyelőre nehezen dolgozok fel, pedig nem kéne, hiszen ha nem kapok meg egy munkát, az nem azt jelenti, hogy nem vagyok elég jó, csupán nem illek bele az aktuális kampányba, ami nem baj. 

Ami egy picit nehéz, az a folyamatos diéta, hiszen összesen két centi eltérés lehet ide vagy oda a kiajánlóban meghatározott méreteim tekintetében.

 Ja és persze minden nap edzek, ami szintén más mint otthon, hiszen a teremben nem lehet szabadon sem a vállam, sem pedig a térdem, illetve egyetlen nőt sem látni árulta el Kapi Levente.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek