Utazás

Rubint Réka: Szükség van arra, hogy ketten legyünk

Magyar Adrián

Létrehozva: 2024.02.21.

Ezúttal minden eddiginél egzotikusabb helyen táboroztatott a fitneszedző és férje, akiknek a munka mellett egy kis kikapcsolódás is jutott a kint töltött idő alatt. Rubint Réka s Schobert Norbert Ománba utaztak.

Kőkeményen dolgozik egész évben Rubint Réka és Schobert Norbert – még akkor is, amikor Alakreform tábort tartanak a világ különböző pontjain. Vannak helyek, ahová visszajáró vendégek, de a közel-keleti térségről nem volt előzetes információjuk.

Rubint Réka
Rubint Réka és Schobert Norbi a tábor alatt romantikázni is tudtak - Fotó: Archív

– Kicsit utánaolvastam Ománnak különböző fórumokon, nem tudtam, mit várjak tőle, de az ott töltött idő után kimondhatom: messze felülmúlta minden elképzelésünket. Nyilván kellett hozzá egy szuper csapat, sok régi és új táborozóval, így összesen 117-en mentünk – kezdte Réka a hot! magazinnak.

HOT 8. FELTÖLTÉS SCHOBERT RUBINT
A tevegelést is kipróbálták - Fotó: Archív

Rubint Réka és férje barátságos fogadtatásban részesültek

Meglepetés volt számukra az, ami a 140. táboruk helyszínén, Ománban fogadta őket. Más kultúra, más életfelfogás jellemzi az ottani embereket, így bőven volt mit megtapasztalnia a házaspárnak abban az egy hétben, amíg kint tartózkodtak.

– Elképesztően barátságosak a helyi lakosok. A szállodában a menedzsment segített az edzések lebonyolításában és a gálavacsora elrendezésében. Az utolsó napon még japán lampionokat is engedtünk! A táborokban mindig van fakultatív program, így mi is megnéztük a várost Norbival. Omán híres a tömjénről, még külön múzeum is épül erre, ami gyakorlatilag egy tömjénültetvény. Vásároltam is belőle, hiszen többek között tisztító és gyógyító hatása van. Ráadásul füstölni és enni is lehet, így amint hazaértünk, megtisztítottam a házunkat tömjénnel. Ellátogattunk egy klasszikus bazárba, megnéztük a mecsetet és a Koránt is. Izgalmas volt megtapasztalni, hogy mennyire tisztelik a hagyományokat és szeretnék megőrizni a természetes dolgaikat a helyiek, például ománi nem vehet el más nemzetiségű embert. Jártunk a sivatagban, sőt még tevetejet is ittunk! A beduinok közül sokan megérik a száz évet, rengeteg tevetejet és tevehúst fogyasztanak. A tej immunerősítő: amikor egy beduin megbetegszik, a teve olyan ellenanyagot képes termelni a tejével, amitől meg­gyó­gyul az illető – mesélte ámuldozva Réka.

HOT 8. FELTÖLTÉS SCHOBERT RUBINT
Bombaformában van a fitneszlady - Fotó: Archív

„Nagyon hiányoztak a gyerekek”

Ezúttal a gyerekek nélkül utaztak Ománba, pedig ez nem sűrűn fordul elő a család életében. De hamarosan vár rájuk egy újabb utazás, hiszen ismét tábort tartanak Kubában, de akkor már a kisebbik fiuk is velük lesz.

– Ezúttal nem tartott velünk Norbi, Lara és Zalán. Februárban iskolában van a család egy része, viszont videó­hívás­ban folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. De így is nagyon hiányoztak – tette hozzá az édesanya.

Az ország egyik legromantikusabb párosa Norbi és Réka, ám az ilyen táborozások alatt nem feltétlenül egymásra helyezik a fókuszt. Ennek ellenére ők is azt vallják, hogy fontos a kettesben eltöltött idő is.

– A párkapcsolatban szükség van arra, hogy ketten legyünk és romantikázzunk, de a tábor szigorúan a munkáról szól. 

Sokan úgy gondolják, hogy mi ilyenkor csak szórakozni és nyaralni megyünk, de önmagában már a szervezés is komoly munkát igényel, nem beszélve az ott eltöltött időről.

 Én vagyok az a vendéglátó, aki kora reggeltől a késő éjszakáig tartó beszélgetésekig és bulikig a táborozók rendelkezésére áll, és összetartja a csapatot, ahogyan a családot is – mesélte az édesanya.

Két éve díjazták

Rubint Réka elképesztő elismerésben részesült, 2022-ben ugyanis az év női pre­zen­te­re díjjal tüntették ki egy fitnesz és életmód díjátadó gálán.

Többszörös feleség

A huszonkét együtt töltött év alatt Réka és Norbi ötször is összeházasodtak, de nem azért, mert probléma lenne köztük; szimplán ezzel szerették volna megerősíteni szerelmüket.

HOT 8. CÍMLAP NO BARCODE
A friss hot! magazinban további érdekes sztártörténeteket olvashat - Fotó:  hot!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144818_auto_resized.jpg
vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713540014
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713540014
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora