Szerelem

Szikora Róbert őszinte vallomása: ez a sírig tartó szerelem titka

Unger Zsolt

Létrehozva: 2023.09.20.

Közel a hetvenhez pontosan tudja Szikora Róbert, hogy mi kell a boldogságához: a felesége, Zsuzsi támogatása, szerelme. Ő az, aki mindig Robi mellett állt az évek során.

A felesége, Zsuzsa asszony is részt vett Az Ég tartja a Földet című musical premierjén, és annyira magával ragadta az atmoszféra, hogy azóta egyedül is többször megnézte a darabot, amelynek a zenéjét a férje írta. Kivételes alkalom ez, mert Szikora Robit a felesége ritkán kíséri el a fellépésekre.

Robit felesége, Zsuzsa asszony kísérte el a Máté Péter-díj ünnepélyes átadójára (Fotó: archív)

A feleségem a fő múzsám mindenben, nem csak társam, barátom és üzletfelem. A hosszú házasságnak nincsenek nagy titkai: a kegyelem mellett az, hogy engem szeret, kiválasztottja vagyok. Elfogadom mindenestül a páromat. Egy tökéletes házasságban összeér a föld az éggel, úgy fogalmazhatunk, hogy egy keresztény frigyben hárman vannak benne, mert a Mindenható állandó jelenléte is érződik – mondta a hot! magazinnak. 

Szikora koncertet sosem halasztana el

A házaspár szótárában a nyaralás másként szerepel, mint sokaknál, ugyanis a munkához, a fellépésekhez vannak igazítva az utazásaik.

Az évtizedek alatt erre szocializálódtunk Zsuzsival, most már nem változtatunk ezen. Kísért engem mindig külföldre is, Párizstól Amerikáig, és ott maradtunk a helyen tovább pár napig, hogy kettesben is lehessünk. A koncertek apropóján világot láttunk, nem panaszkodhatom, a hatvanas évek közepe óta utazom, és Ázsiát leszámítva keresztül-kasul bejártam a világot. Idén a Kárpát-medence volt fókuszban, jártunk a Felvidéken és Erdélyben is. Koncertet nem is halaszthatnék el csak úgy egy nyaralás miatt, hiszen tizenöt fős stábom van, a családjukkal együtt félszáz emberért tartozom felelősséggel – árulta el.

Az R-Go együttesben a gidák cserélődhettek az évek során, de a frontember örök (Fotó: archív)

„Apám cserkész volt, nagy mínuszokban is rövidnadrágban járt”

A csikidám királya jól bírja a tempót, fáradhatatlannak tűnik, pedig decemberben a 70-et fogja betölteni.

Majd megkapom a jelet fentről, ha eljött az ideje a visszahúzódásnak; addig csinálom ezerrel. 

A közönséggel egyelőre nem tehetem meg, hogy visszavonuljak, ha telt házak vannak a koncerteken és érzem az emberek szeretetét. Nem akarok kisebb energiaszinttel sem dolgozni, ennek kárát látom akkor, amikor éppen hőségben kell felszántanom a színpadot.

Főként a Jóistenből táplálkozom, de a genetikának is sokat köszönhetek: apám cserkész volt, sokat túrázott, nagy mínuszokban is rövidnadrágban járt, edzett ember lévén. Habár mindig is kölyökképem volt, emellett tenni is kell az egészségért, szerintem lusta zseni nem létezik. Hetente kétszer biztosan lejárok teniszezni a barátaimmal. Két évvel ezelőttig a korosztályomban Budapest I. osztályban játszottam, persze beláttam, hogy az amatőr versenysportot is idővel be kell fejezni, legjobb még sikeresen – foglalta össze.

Szabadtéren az Erzsébet-musical

Robi számára magasztos érzés volt részt venni a darab bemutatóján a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Bár én vagyok a mű ötletgazdája, úgy fogalmaznék, hogy Isten kegyelméből születhetett meg a darab, én csak eszköz voltam a kezében. Szakrális művet mutattunk be történelmi helyszínen, ezzel úgy vélem, megszületett a mestermunkám – mondta átszellemülten.

További érdekességekért keresse a hot! magazin legfrissebb számát! (Fotó: hot! magazin)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758463_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmasan próbálkozik Zelenszkij, Buenos Airesbe repült Orbán Viktor után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758975_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatérne Harry a királyi családba? Rövid, de beszédes választ adott a herceg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759802_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Izrael és a zsidók ellen fordult a korábbi áldozati kultúra + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759316_auto_resized.jpg
ripost.hu

Heti top: Kiszel Tünde nagymama lett, Rékasi Károly kiakadt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758099_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszországban már áram sincs, a repülőtéren melegedtek fel az emberek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22815_resized.jpg?avcount=1702276812
origo.hu

Szánalmasan próbálkozik Zelenszkij, Orbán Viktor után repült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Heti Top: Kiderült a titok Stana Alexandráról, lebukott Hunyadi Donatella és táncpartnere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hajszálnyival nyert: ő a Sztárban sztár leszek! győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759460_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ilyen még nem történt a Sztárban sztár leszek!-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702276812
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/ex8Ik7vKs6ra13wqy1Uua_2orrK-WgtJnNnD1h4EViA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRlYThmOTU3OGQzMDQ3YmJhNDIyMmI1YTU1YzU0M2Nk.jpg
Jövő

Kiderült, mi vár Krausz Gáborra és Tóth Gabira 2024-ben

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/rdyIvAecUT30uxOEGDgkHq7qP-pFs6oZm-KBi05V670/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0YjdhM2RhZWZiNTQ0NjJiOWMwYmMzMWI4Njg5ZmE1.jpg
Győzelem

Hajszálnyival nyert: ő a Sztárban sztár leszek! győztese