HARAG

Sokat, nagyon sokat kockáztat Tóth Gabi új párja

Buster

Létrehozva: 2023.09.24.

Ha az ember fia, lánya szerelmes, akkor bizony szeretné a világba kiáltani boldogságát. Ez azonban nem minden esetben kockázatmentes.

Tóth Gabi és Papp Máté Bence nem is olyan régen új értelmet adott a fricska szónak azzal, hogy sokak számára a csalárdság szinonimájává tették. Az eleddig sikeres tancsapatra pedig egy nem túl szimpatikus bélyeget nyomott az a tény, hogy az énekesnő és a fiatal táncos szerelemre lobbantak egymás iránt a közös, erdélyi turnéjuk során. A történet utóélete pedig otthagyta nyomát az egyébként fantasztikus táncosok megítélésében, hiszen akárhonnan is nézzük, szerelmük oltárán feláldoztak egy családot.

Papp Máté Bence
Tóth Gabi és a táncos szerelme Fotó: Máté Krisztián

Beszólásokból nincs hiány 

Hetekkel azután, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor bejelentették házasságuk végét, majd kiderült a kenyértörés oka, még mindig akadnak kommentelők, akik a tánccsapat hivatalos oldalán megjelenő posztok alatt szólnak be elsősorban Máténak.

„Azért kellett egy családot tönkretenni, hogy rólatok is írjanak?” – tette fel a kérdést az egyik kommentelő alig néhány napja. A választ pedig egy másik követő fogalmazta meg:

„A családot egy férjes asszony tette tönkre, nem egy facér pasi!”


Ugyanakkor akadt olyan bejegyzés is, melynek szerzője egy picit messzebb merészkedett. „Akkor most tegyünk pontot az i-re! Közületek melyik táncos nem húzta meg Tóth Gabit?”

És találtunk olyan hozzászólót is a tánccsapat egyik friss videója alatt, aki még a dicséretét is gúnyba csomagolta, csak hogy éreztesse csalódottságát. „Újhullám, mint a kárpátok Madonnája… Igazi őserő!”

Papp Máté Bence
A kommentelők folyamatosan ontják a fricskákat Fotó: Máté Krisztián

A fentieken túl is akadnak bőven méltatlankodó hozzászólások, de azok nem tűrik a nyomdafestéket, így ezek tartalmát olvasóink képzeletére bízzuk. Mindenesetre tény, hogy a Fricska Táncegyüttes nem szerzett több rajongót ezzel a különös összefonódással, amit az énekesnő és a táncos produkált, sőt…

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16762596_auto_resized.jpg
origo.hu

Valami nagyon nem stimmel Vilmos hercegék karácsonyi fotóján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22848_resized.jpg?avcount=1702332913
origo.hu

Itt az orosz bejelentés, így lehet vége a háborúnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16760360_auto_resized.jpg
borsonline.hu

18 ezer forint egy hamburger: ide vitte randizni új szerelme Tóth Gabit a hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16760435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így igazította el Orbán Viktor Zelenszkij ukrán elnököt Argentínában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16762863_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kocsmából üzentek a búslakodó Szoboszlai Dominiknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16761062_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Karikó Katalin nagy lépésre szánta el magát, az egész világ erről beszél majd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22849_resized.jpg?avcount=1702332913
origo.hu

Kiderült Amerika rémisztő titka Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16761355_auto_resized.jpg
astronet.hu

Mérleg éves horoszkóp 2024: szerelem, karrier, egészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22836_resized.jpg?avcount=1702332913
origo.hu

Milyen egy gyerekszobába szánt okostévé? (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22823_resized.jpg?avcount=1702332913
life.hu

Ajándékozási kisokos karácsonyra: ha tutira akarsz menni, ezeket tedd a fa alá(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22831_resized.jpg?avcount=1702332913
kvizjatek.mandiner.hu

Játsszon kvízjátékunkkal és jusson el ön is páros belépőink egyikével Mága Zoltán XVI. Budapesti Újévi Koncertjére!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/7-kvcGAMARQ9DTgk8QvMwG5Q-F7EPNL_8ke70B4EHLE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3MWQ0YWNiYzZkMzRiMTc4ZDQxMDBiOTYyNzI0Y2Iy.jpg
VISSZAVÁGÓ

Ádám Security: „Az ellenfelem csakis a hájának köszönhette, hogy nyert”

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/dlcwtSYtQPYNvvVK6oD3avEOkdVlvTnIU8hqh8Cnh1E/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYzhhZTk0ZTJjMTQ1MGY4YzhjZWEwZGQ0MTA3Mzc2.jpg
Öröm

Donald Trump állva tapsolta meg Mága Zoltán hegedűjátékát New Yorkban