Vallomás

Majka tisztázta, miért teregette ki Curtis drogügyeit

Létrehozva: 2023.09.26.

A rapper őszintén megnyílt Hajdú Péternek.

Hajdú Péter igencsak különös ötletet valósított meg: gyakorlatilag a beszélgetős műsorok és a Big Brother-szerű reality-k világát ötvözve alkotta meg a Beköltözve Hajdú Péterhez koncepcióját, melynek lényege, hogy az operatőrök kívülről, üvegek mögül veszik az eseményeket, így a beszélgetőpartnerek valóban úgy érezhetik, mintha kettesben lennének. Minderről a tévés még szeptember legelején mesélt a Borsnak, akkor azonban nem árulta el, ki lesz az első vendége, csak azt, hogy "mindig egy égetően aktuális bulvár, vagy közéleti téma köré épüljön az adás". Nos, mostanra kiderült: a rapperként tömegeket vonzó, tévés műsorvezetőként és mentorként is helyt álló Majkát hívta meg magához elsőként.

Majka Hajdú Péter vendégeként, fotó: YouTube videógrab
Majka lett Hajdú Péter első vendége az új műsorban Fotó: YouTube

Az első adás első beharangozóját most tették közzé a YouTube-on. Ebből kiderül: a páros nem fogja vissza magát, gyakorlatilag mindenről szó lesz, amiről Majkával érdemes beszélgetni. Várható, hogy a rapper soha nem hallott történeteket mesél majd magánéletről, szerelméről, karrierjéről. Ez utóbbi téma kapcsán került szóba (derül ki az előzetesből) Majka és Curtis kapcsolata is. Mint ismert, a két rapper közös könnyűzenei szárnyalása több, mint egy évtizedes múltra tekint vissza: 2012-ben a Belehalok című slágerük akkorát robbant, mint magyar rapdal korábban soha – és ha őszinték akarunk lenni, azóta sem. Sajnos azonban útjaik először egy évre 2018-ban, majd véglegesen 2022-ben váltak külön. Az első különváláskor kerültek felszínre a Curtis függőségei okozta problémák – a nagyközönség ugyanis ekkor hallhatott róluk először ilyen mértékben a szereplőktől. 

Hajdú Péter rá is kérdezett vendégénél: "Szerinted arra szükség volt, hogy Curtisről kiteregesd, hogy drogozott?"

Szerintem az egy végső elkeseredettségem volt nekem ott 

– válaszolta Majka. Hajdú azt is megkérdezte, lehetnek-e újra barátok Curtissel. Hogy a rapper mit válaszolt, kiderül az adásból.

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/mkmPAf-EmzqQOqnMoOAdLXgd5ov6qJqNFD8V9XwzoUY/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI4Nzg1N2EwZDE3YTRkNGVhYTExZjFkMjNmZDliNGFh.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Otthon sem sz*runk az asztalra" – Curtis volt felesége egyetlen poszttal mindenkit kiakasztott

Ennél felelőtlenebb dolgot nem is tehetett volna közzé...

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753490_auto_resized.jpg
origo.hu

Levetkőzött Tóth Gabi - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22764_resized.jpg?avcount=1702123510
origo.hu

Ha ezt Biden komolyan gondolja, az világháborút jelent

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754035_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nemrég egy megcsalt sztáranyukának csapta a szelet Demcsák Zsuzsa vőlegénye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752966_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezek a csillagjegyek lapátolni fogják a pénzt 2024-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753101_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Megdöbbentek a francia kommentelők: „Orbán Viktor nem az az ember, akit folyamatosan mutatnak nekünk!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22765_resized.jpg?avcount=1702123510
origo.hu

Zelenszkij megbukott: már az utódját keresik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16753993_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha ezekből a csemegékből vásároltál, nehogy megedd, veszélyes!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754531_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt jósolja Európa főboszorkánya az év hátralévő részére az egyes csillagjegyeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702123510
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg szerint a gyermekei nincsenek biztonságban Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702123510
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/NFcHo5P6UNrZ_LJiKIday7latuEut_y6Z41CaoUiBUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyMDBkZjM4NGI2YjQ3OWI4M2JmY2E1YTA0ZmRmOWE3.jpg
Teszt

Karácsonyi kvíz: Teszteltük a Gáspár család tudását - Videó

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/Md0-R0EIqEZ8q-vtnkQIccygRa6U1anMSzzmNlFCZv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMyZmM3ZjZkNzQ5YzQzMjdiZDUyMjBjYWRhNGYyYzJm.jpg
Jóslat

Kiderült a titok! Ezért áll a bál Stana Alexandra és Meggyes Dávid között?