
Bár az Érdi Járásbíróságon külön felhívták a sajtó képviselőinek figyelmét arra, hogy ne közelítsék meg a tárgyalótermek zárt ajtaját (azaz ne füleljenek), anélkül is szinte tisztán lehetett hallani, hogy megint elszabadultak az indulatok a bírói pulpitus előtt. L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válóperének harmadik ülésére szeptember 12-én, kedden reggel került sor, és bár mindkét fél reményekkel teli indult neki a napnak, az ülésnek mégis hamar vége lett.
Az énekes és Kinga külön érkeztek a bíróság épületébe, a tárgyalók előtti folyosón azonban akaratlanul is fizikai közelségbe kerültek egymással. A nap ezen pontján még úgy tűnt, hogy minden rendben megy majd... Aztán megérkezett L.L. Junior ügyvédje, dr. Landes Judit, aki azonnal számon kérte a sajtó jelenlévő munkatársait, hogy mit keresnek ott és egyáltalán honnan tudnak a mai tárgyalásról. Az ügyvédnő azt is mondta, hogy feltételezi, hogy esetleg Körtvélyessy Kingáék hívták az újságírókat. A válaszunk, miszerint maga L.L. Junior mondta be a TV2 Tények kameráiba, hogy ma lesz, kicsit talán megnyugtatta, de ekkor újra támadásba lendült, és közölte, hogy a bíróság területén nem készíthetünk fotót sem róla, sem Juniorról. Sőt, Körtvélyessy Kingáról és a jogi képviselőjéről, dr. Hyross Virágról sem.
A válaszra természetesen nem sokat kellett várnia, dr. Hyross Virág közölte a másik ügyvédnővel, hogy őket ugyan nem kell képviselnie a jogásznőnek, a személyiségi jogairól mindenki önállóan rendelkezik. A folyosón lezajlott félhangos felfordulásnak végül azzal lett vége, hogy megegyeztek a felek, hogy Junior jogi képviselőjén kívül mindenki fotózhazó. Majd a társaság be is vonult a tárgyalóterembe, ahova – mivel zárt tárgyalást kértek – a sajtó képviselői nem követhették őket.
A tárgyalás viszont – melyen az előzetes hírekkel ellentétben nem jelentek meg a családtagok, hogy tanúskodjanak – nagyon gyorsan véget ért. Az újságírók és azok, akik a saját ügyükben tartózkodtak a bíróságon, a folyosón ülve furcsa hangokat hallottak, ami felkeltette a biztonságiak figyelmét is, akik közül egy be is kopogott majd benyitott a terembe, hogy megkérdezze: minden rendben van-e. A Bors megbízható forrásból úgy tudja, hogy a benti zaj L.L. Junior ügyvédnőjétől származik, aki emelt hangon közölte az egybegyűltekkel, hogy mégsem lesz megállapodás.
A tárgyalótermet elsőként Körtvélyessy Kinga hagyta el, majd őt követte az ügyvédje is, akik nem kívántak nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy mi hangzott el a tárgyaláson. A Bors információi szerint a mostani ülésen a házaspár meg kívánt egyezni az anyagi kérdésekről, amiről előzetesen beszéltek is. Úgy tudni, hogy több tízmillió forintról van szó, valószínűleg ez volt az a pont, ahol Junior ügyvédje elzárkózott a megegyezéstől. A felek között tehát most már a gyermekelhelyezés kérdése lesz a legkisebb probléma, ellenben a vagyonmegosztás több kérdést is felvet. A válaszokat talán a következő tárgyaláson kapjuk meg, melyről természetesen a Bors is beszámol majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.