Schobert Lara: Félig-meddig már összeköltöztünk a barátommal

A felnőtté válás sokaknak okoz nehézséget, hiszen az önállóság egyeseknek ijesztő lehet. Schobert Larát azonban nem riasztja meg a külön költözés gondolata, sőt már egyre több időt tölt a barátjánál. Többek között erről is mesélt a hot! magazinnak adott exkluzív interjúban.

hot!: Többször beszéltél arról, hogy lassacskán szeretnéd elhagyni a családi fészket. Hogyan készülsz erre?

Schobert Lara: Egész életemben vágytam arra, hogy önálló legyek. Mindig is úgy jártam az utamat, hogy nem igazán szerettem, ha megmondták, hogy mit csinálhatok és mit nem, hanem a saját bőrömön szerettem volna mindent megtapasztalni. Küzdöttem, hogy megkapjam a szabad utamat, ezért egyáltalán nem nehéz döntés például az, hogy elköltözzek otthonról. Tizenkilenc éves vagyok, és lassan két éve önállóan élek otthon is. Nem kérek már kölcsön a szüleimtől, igyekszem ellátni saját magamat. Tavaly a lovamat is úgy vették meg nekem, hogy én vállaltam az eltartását, az etetését, tehát minden felmerülő költséget nekem kell állnom. Ilyen szempontból szerintem jól neveltek engem, mert ezáltal megtanítottak arra, mit jelent a felelősségtudat. A hétköznapokban mindent én fizetek már magamnak. Egyébként félig-meddig már összeköltöztünk a barátommal, a legtöbb időmet már most nála töltöm.

hot!: Látszik rajtad: boldog vagy, hogy rátaláltál.

Schobert Lara: Igen, és szerintem elég annyit tudni, hogy van párom, és hogy boldog vagyok. Ennél bővebben azért nem szeretek beszélni erről, mert sokan anélkül spekulálnak, hogy engem megkérdeznének.

hot!: Anyukád (Rubint Réka – a szerk.) korábban azt nyilatkozta, hogy ha elköltözöl, mindig visszavár a szobád. Mennyire élnéd meg kudarcnak azt, ha a kirepülés után később újra vissza kellene költöznöd?

Schobert Lara: 

Schobert Lara ritkán mozdul ki a komfortzónájából

hot!: Nagyon eltökélt vagy. Mi az, ami ebben hajt?

Schobert Lara: Szeretek a saját szabályaim szerint élni. Otthon sincs megmondva, hogy kinek mit kell csinálnia, de őszintén szólva, igénylem azt, hogy néha egyedül legyek. Egész nap emberek között vagyok, ezért kifejezetten szeretem, ha a nap végén egy kicsit el tudok vonulni. Imádom a családomat, de már nem vagyok gyerek. Ahogyan minden felnőtt, én is igénylem a magánszférát. Fontos számomra a saját kis birodalmam.

hot!: Inkább introvertáltnak tartod magad?

Schobert Lara: Engem iszonyú nehéz kirobbantani a komfortzónámból. Amikor a barátnőim felhívnak vagy írnak, hogy menjek el velük bulizni – úgymond most azonnal –, akkor általában nemet mondok. De még ha két nappal a buli előtt hívnak, akkor sem mindig megyek velük. Mindig mondom, hogy legalább egy héttel hamarabb szóljanak, mert akkor lélekben fel tudok készülni rá. Nem vagyok spontán ember: akkor tudok ellazulni, ha megvan a napomnak a menete, és azt nem borítja fel semmi. Ha mégis, akkor nem tudok annyira nyugodt lenni. Viszont ha sikerül kirobbantani a kuckómból, akkor előjön az extrovertált énem: felpörgök, mindenkivel beszélgetek, barátkozom. Ugyanez van, amikor nyaralunk: ilyenkor egyáltalán nem vagyok introvertált, hanem bárhová bármikor szívesen megyek.

„Nem éreztem azt, hogy ez az én utam”

hot!: Ugyanígy tervezed a karrieredet is?

Schobert Lara: Igen, bár sokáig nem gondoltam, hogy azzal foglalkoznék, amivel anyukám. Mindig is teljes mértékben elismertem azt, amit csinál, de nem gondoltam volna, hogy ezt fogom követni. Nem éreztem azt, hogy ez az én utam – inkább mást csináltam volna. Viszont elkezdtem az edzősulit, ami mellett tartok gyakorlatban órákat. Az első ilyen órán tapasztaltam meg azt, amiről anya beszélt: teljesen átszellemültem, és rengeteg energiát kaptam az emberektől. Ez nyitotta fel a szememet, hogy mégis ezt szeretném csinálni. Remélem, nemsokára vizsgázhatok, szeptemberre pedig már vannak felkéréseim. Az a tervem, hogy ezt csinálom, de persze nyitott vagyok a lehetőségekre.

hot!: Tartasz attól, hogy a szüleid miatt nagyobb az emberek elvárása feléd?

Schobert Lara: Az első órám előtt rettenetesen izgultam, ráadásul anya is ott volt. Valóban tartottam attól, hogy az emberek nem azt várják el, amit tőlem kapnak, illetve féltem attól is, hogy pontosan mit fogok csinálni. Megfelelési kényszer alakult ki bennem: úgy éreztem, olyan jól kell teljesítenem, mint anyának. Aztán emlékeztem arra, hogy mit mondott nekem: ő is sokszor spontán dönt a feladatokról. Ezenkívül többször is a fejembe véste, hogy én nem ő vagyok. Ez segített. Megnyugtatott a tudat: az, hogy az ő lánya vagyok, nem jelenti azt, hogy nekem rögtön ugyanazt a színvonalat és teljesítményt kell nyújtanom. Ez hosszú évek munkája, én meg kezdő vagyok. Végül jól sikerült az első edzés, jó élmény volt nekem is, illetve a résztvevőknek is. Természetesen vannak elvárásaim magam felé; szeretném, hogy elégedettek legyenek velem, és jól érezzék magukat az órámon.

„Nagyon kevés barátom van”

hot!: Ismert szülők gyerekeként hogyan élted meg azt, hogy gyerekkorod óta betekintése van az életedbe a nyilvánosságnak?

Schobert Lara: Sokáig nem volt olyan telefonom vagy nem volt olyan felület, amin keresztül bánthattak volna az emberek. A közösségi oldalamat sokáig privátra állítottam, tehát nem követhetett akárki. Ezáltal nem ért semmilyen külső impulzus. Nagyjából tizennégy-tizenöt éves voltam, amikor mindenki számára láthatóvá tettem az oldalamat. Erre sokaknak felcsillant a szemük, de eldöntöttem, hogy nem foglalkozom mások véleményével. Nagyon kevés embernek adok a véleményére. Akik nem ismernek, és ennek ellenére ítélnek meg valahogyan, azok csinálják – legalább addig is velem foglalkoznak.

hot!: Kik azok, akiknek fontos a véleménye?

Schobert Lara: A családomé, de legfőképp anya véleménye számít. Nagyon kevés barátom van, de nem azért, mert nem lehetne több, hanem mert nagyon megválogatom őket. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan vannak, az ő véleményük pedig természetesen fontos. Illetve két edzőm van, akiknek adok a szavukra, és itt be is zárul a kör.