"Anyukám sokáig mondta, hogy ne fogyjak többet, nehogy összeessek": testsúlyáról vallott Pintér Tibor

arc
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 29. 07:00
A Nemzeti Lovas Színház igazgatója rövid idő leforgása alatt 22 kilótól szabadult meg, ami sokakat aggodalommal tölt el.
Trinity

Aggodalmat váltott ki a kommentelőkből Pintér Tibor megdöbbentő fogyása, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója ugyanis 22 kilótól szabadult meg, elmondása szerint azért, hogy minél hitelesebb legyen a görög hős, Herkules szerepében. 

Pintér Tibor igyekezett megnyugtatni a rajongókat (Fotó: Facebook)

− Rengeteget sportolok, odafigyelek egyébként a diétára is. Azt gondolom, hogy nekem ez a kötelességem, hiszen a testemből is élek többek között. Rengeteget futok, napi négy-öt órát lovagolok, és emellett figyelek a lelki épülésemre is. Anyukám sokáig mondta, hogy ne fogyjak többet, nehogy összeessek, de ez nem áll fenn. Nagyon okosan és ügyesen kell elosztani azt a napi kettő vagy három étkezést - magyarázta nemrég a Mokka riporterének a lóra termett színész.

Nagyon megváltozott az arca

A rajongók egy része nem vette készpénznek Tenya szavait, és elkezdtek aggódni. A színész ugyanis valóban olyan, mintha egy másik ember lenne, a változás pedig rendkívül rövid idő alatt ment végbe. Emlékezzünk vissza arra, hogy nézett ki Tenya mindössze néhány hónappal ezelőtt, a változás leginkább az arcvonásain látszik.

Ez pedig egy friss videó róla:

Bár vannak, akik szerint a 49 éves művész most van élete legjobb formájában, olyanok is akadnak szép számmal, akik szerint Tenyát valamilyen rejtélyes betegség támadta meg, és nem azért ennyivel vékonyabb az arca, mert kínosan ügyel a helyes étkezésre.

Meglepte az aggódás

A Ripost megkereste Tibort, aki kicsit meglepődött azon, hogy emiatt aggódnak miatta, ezért hát igyekezett mindenkit megnyugtatni.

− Nagyon kedves ez a törődés és aggódás, de nincsen semmi gond. Remekül érzem magam a bőrömben - szögezte le a portálnak a XXI. századi Kentaur.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.