Búcsú

Liptai Claudia bejelentette a visszavonulását

N.T.

2023. június 8. csütörtök 06:00

A népszerű hazai műsorvezető búcsúzott egyik szerelemprojektjétől, egy ideig utoljára állt színpadra. Elmondhatatlanul hálás a nézőknek, amiért ennyi szeretet kapott.

Ahogy arról a Bors is beszámolt, Liptai Claudia a Nő a tét című, YouTube-on is elérhető beszélgetős műsora mellett egy önálló esttel is készült a rajongóinak. Ennek megfelelően májusban turnéra is indult az országban műsorával, amely már évek óta dédelgetett álma volt. A Clauságok című előadásaiban saját történetei és a gyerekkora mellett Till Attiláról, a férjéről, Pataki Ádámról, valamint lánya édesapjáról, Gesztesi Károlyról is mesélt.

Liptai Claudia
Liptai Claudia nyári szünetre megy, de már alig várja, hogy ismét színpadra állhasson Fotó: Nagy Zoltán / Bors

A színész-műsorvezető egy eddig soha nem látott oldalát mutathatta meg a turnéján, hiszen az eddig soha nem hallott történetek elmesélése mellett még az énekhangját és színészi tudását is megcsillogtatta. Claudiának azonban az országjárás és egyéb elfoglaltságai miatt is szüksége van most egy kis pihenésre, így fájó szívvel, de egy időre visszavonulót fújt. 

Tegnap a nyári szünet előtt utoljára „gyújtottam” fel a színpadot a Clauságokkal Debrecenben. Teltház volt és a végén állva tapsoló embereknek integethettem. Volt olyan házaspár, akiknek a 14 éves gyerekük vette a jegyet, apák napjára! Megint elképesztő mennyiségű szeretetet kaptam. Nehéz most dobozba tenni a kellékeket az élményeket. De ősszel mindenhova is elviszem az önálló testem! Köszönöm a nézőknek és annak a csoda csapatnak akik a kedvemért még be is öltöztek Claudiáknak!

- írta búcsúzóul Instagram-oldalán a népszerű műsorvető, bejegyzését ITT lehet megnézni.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16488208_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: januárban megszűnik egy európai ország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20118_resized.jpg?avcount=1695980108
origo.hu

Valóra válhat Vajna Tímea régi álma - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489961_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hazazavarták a kórházból, órákkal később meghalt a családapa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489984_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az ukránok csodafegyvere sem volt hatásos az orosz védelem ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16487863_auto_resized.jpg
ripost.hu

Maradtak a fecskék, vagyis eddig tarthat a jó idő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16490499_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Napindító – Embercsempész autóra lőttek rendőrök

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20117_resized.jpg?avcount=1695980108
origo.hu

Brutálisan meggyilkoltak egy férfit Csepelen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16488370_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elromlott a mosógép? Nem biztos, hogy kuka - ezek a hibák simán orvosolhatók!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20130_resized.jpg?avcount=1695980108
origo.hu

Az állítható magasságú íróasztal 7 legfontosabb előnye (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20063_resized.jpg?avcount=1695980108
life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20090_resized.jpg?avcount=1695980108
mandiner.hu

Mandiner éves előfizetés, féléves áron! Váltson zöldre lapunkkal és nyerjen elektromos rollert!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/U8XsczofXmVEUgSIttSIZUX2tK9Bx1G6CLtfRkr0VtE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3NTRkMTc4N2ExYzRiNzliOGU5MGY3NWI2YjkxOWMz.jpg
Drága

Nem kapkodnak Zámbó Jimmy víz nélküli, 50 milliós faházáért

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/jtcWQPxdKrk_yysRRk6SyL-uO9HYXXrjZPdRItVHZt8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwOWNlMThiN2FiODQ0Mjc5MDIwNzZmMmNiYjAzZjEz.jpg
Vakáció

"Ennyi teve nincs a világon!" - Bódi Margóért megőrültek a férfiak Egyiptomban