Diploma

„Köszönöm Istenem, hogy ezt megérhettem!” – lediplomázott Kiszel Tünde lánya a Zeneakadémián – Fotók

N.T.

2023. június 5. hétfő 17:30

A naptárdíva könnyekig hatódott lánya vizsgafellépésén.

Nem túlzás azt állítani, hogy Kiszel Tünde lánya megnyerte a genetikai lottót, hiszen Donatella amellett, hogy gyönyörű, még káprázatos hanggal is rendelkezik.

Kiszel Tünde elképesztően büszke lányára Fotó: Végh István / Végh István

Ezt pedig mások is így gondolják, ugyanis Hunyadi Donatellának lehetősége lett volna külföldön beindítania a modell karrierjét, a 21 éves tehetség azonban úgy döntött, hogy inkább itthon marad és az éneklésre koncentrál.

Ennek érdekében 2020-ban beiratkozott a Zeneakadémiára, tanulmányai során pedig számos koncertet adott és templomokban is fellépett. Most pedig egy szakasz lezárul az életében, ugyanis Kiszel Tünde Instagram-oldalán megosztott bejegyzéséből kiderült, hogy Donatella a hétvégén adta diplomakoncertjét, melyre természetesen édesanyja is elkísérte.

 

Tegnap volt Donatella diplomakoncertje a Zeneakadémián! Leírhatatlan, amit most érzek! Köszönöm, Istenem, hogy ezt megérhettem! Meghatódva, könnyes szemmel hallgattam Donatellát…

 

– írta büszke anyuka, aki több fotót is megosztott lányárról, érdemes végiglapozni a képeket. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471531_auto_resized.jpg
origo.hu

36 évesen meghalt a magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19908_resized.jpg?avcount=1695499808
origo.hu

Tóth Andi teste foglalkoztatja Alekoszt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471335_auto_resized.jpg
life.hu

Kokaintól betépett cápáktól rettegnek Florida partjainál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471422_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hoppá: Zelenszkij váratlanul felbukkant Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471217_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szörnyű tragédia: másfél éves kislányra dőlt a tévé Becskén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471358_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Amerikai lap: komoly a törés az ukrán és amerikai stratégiai elképzelések között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19907_resized.jpg?avcount=1695499808
origo.hu

Nem szereti takarni a hatalmas melleit a világbajnok sportolóból lett szexológus - képek 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471256_auto_resized.jpg
travelo.hu

A szardíniai homár, ami nem a tányérra, hanem a tengerbe jutott vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469699_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megműtötték ifjabb Dárdai Pált, idén már nem láthatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695499808
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695499808
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/eN-8EUAfWf0bHyjVDwbsqJpdsuR7Cm4qmB0-250Qjys/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllMWRjNDA4ZTU5YzRiYjc4ZTJhMWRlM2VjN2M3MTIx.jpg
SZÍV

"Mindenkit elküldök majd melegebb éghajlatra" - Trap kapitány nagy dobásra készül

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/p2PA2XbpeC0PEoQR8RFk-5ds-mgnCs9BSOAUxRlwlc0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3ZTRmYTNkOGRiYTRkODE4NzA5NzRmMTY5MTNiOTZj.jpg
Életmű

Korda György: "Még nem érezzük befejezettnek az életművünket!"