Ajándék

Kiderült, Beat születésnapi üzenetekből tartja fent magát

Zs.

Létrehozva: 2023.06.16.

A Fekete Vonat egykori zenészének nehezen indul újra a karrierje, hiszen már január óta azon dolgozik, hogy visszaküzdje magát oda, ahol egykor volt: a csúcsra. A jelenlegi próbálkozásai azonban még nagyon kezdetlegesek: jelenleg születésnapi videókat vesz fel, melyekért pénzt kér természetesen.

Fehér Tibor, Beat egykor az ország egyik legfelkapottabb zenekarának, a Fekete Vonatnak a tagja volt. Sikert sikerre halmozott, örökzöld szövegeket és dallamokat írt, és természetesen ezzel jól keresett. A csillogásnak azonban méltatlan vége lett azután, hogy anyagilag óriásit bukott a csapat a decemberi Budapest Aréna koncertjükön. A Fekete Vonatnak ott és akkor örökre vége lett. 

Beat Fekete Vonat
Beat az ország egyik legtehetségesebb zenésze, mégis rosszra fordult a sorsa Fotó: Beat/Facebook 

A pokol fenekén 

Beat a koncertjük után egy munkásszállón kötött ki. Mint kiderült, már tavaly ősszel elhagyta a feleségét és a családját egy másik nő és a hirtelen meggazdagodás reményében, de nagyot kellett csalódnia... A Fekete Vonat koncert nem hozott pénzt, a fiatal nő lelépett, a família pedig látni sem akarta a hűtlen családfőt, így került ebbe a helyzetbe. Akkoriban több interjút is adott a zenész, a nyilatkozataiban pedig elmondta, hogy tanult a hibáiból, és minden erejével azon lesz, hogy újra összeszedje magát. A fogadkozások azonban szavak maradtak, tettek nem követték. Beat nem keresett munkát, inkább kölcsönöket kért, éjszakánként az utcákat járta és járja még most is, miközben folyamatosan másokat hibáztat a helyzetéért. Összeveszik szinte mindenkivel, aki nem elég kedvesen szól hozzá, és alkalmi munkákból él. De milyenekből? 

Fekete Vonat koncert
A Fekete Vonat utoljára a színpadon 2023 január 7-én Fotó: Fekete Vonat 

Aprópénz 

A minap egy igen rossz minőségű Tiktok videóba botlott lapunk munkatársa. Az alig két perces kisfilm főszereplője Beat volt, aki maga kezelte a kamerát. A telefonját letámasztotta a földre, hátralépett egy párat és beszélni kezdett. A mondandója arról szólt, hogy egy kedves barátja kérte meg, hogy születésnapi üzenetet küldjön "speciálba". Majd jött a felköszöntés és utána egy rögtönzött rap szöveg személyesen az ünnepeltnek. A homályos, recsegő hangú videó látványa szívszorító volt, hiszen egyértelműen árulkodik Beat jelenlegi élethelyzetéről... A szomorúságot csak fokozza, hogy a zenész ismerősei szerint Beat egy egy videóért 20-50 ezer forintot kér. Ugyanis most épp ebből él. A hírek szerint egyébként sokan úgy igyekeznek támogatni, hogy direkt ilyen kisfilmet rendelnek tőle. Mert így legalább azt érzi, hogy munkáért kap pénzt, és nem alamizsnából tengeti a jobb sorsra érdemes életét. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek