Tóth Andi híres a szókimondásáról, a vagány énekesnő az érzelmeit sem rejti véka alá a legtöbb esetben. Tegnap éjszaka például még frissiben adta ki magából a rossz érzéseit, amit egy heves veszekedés váltott ki, egy nem mindennapi vitapartnerrel.
Az énekesnő egy ideig diszkréten kezelte Marics Petivel való kapcsolatát és szakítását, ám egy ponton elszakadt a cérna és az Instagramján, 24 óráig elérhető sztoriban jelentkezett be, hogy kidühöngje magát az exe viselkedése miatt. Valami ilyesmi történt most is: éjszaka egy csetbeszélgetés részleteit mutatta meg rajongóinak, ahol egy heves vitáról számolt be.
− Én már aludni akartam, ő még nem, de már ágyban voltunk, kifliben, csak szemben volt velem. De akárhányszor lecsuktam a szemem, a mancsát, úgy mint a videóban, rátette az arcomra – taglalta az énekesnő, ezen a ponton egyértelművé téve, hogy valójában harcikutyájával, Bailey-vel történt az ominózus veszekedés.
Próbáltam megbeszélni. De ő is jó érvekkel jött. Aztán vita lett belőle. Elegem lett. Egyikőnk sem engedett. Én hátat fordítottam neki. Erre megsértődött és kiszállt az ágyból. Most inkább a földön alszik
– zárta sorait a csinos énekesnő, aki nem most először vallott arról, hogy egy ágyban alszik a rottweilerrel, akivel jóformán csókot is szokott váltani.
A Ripost felkeresésére dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus elmondta, egy bizonyos szintig rendben van az erős kötődés a házi kedvenccel, egy ponton túl azonban veszélye is lehet a társas kapcsolatokra nézve.
− Alapvetően a kutya tud adni egyfajta biztonságérzetet, képes csökkenteni az ember belső feszültségét.
Ezzel egy bizonyos szintig nincs is probléma, akkor kell elgondolkodni, ha a gazdi a kutyával való összeolvadás miatt elutasít más kapcsolatokat, és izolálja magát a külvilágtól
– szögezte le a szakember. − Előfordulhat, hogy a kutya észrevétlenül társsá, gyerekké vagy párkapcsolattá alakul a gazdi szemében, s ezért a kutyával éli meg azokat az impulzusokat, amiket hús-vér emberi kapcsolatokban kellene.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.