Sztrók

Drámai hír érkezett! Sztrókot kapott a magyar színész

S.M.

Létrehozva: 2023.06.08.

Szomorú hír érkezett szerkesztőségünkbe. A 95 éves Baranyi László színművész kórházba került, enyhe sztrókot kapott. A Família Kft. egykori Szép nagypapája betegágyáról üzent.

Baranyi László hétfő óta fekszik kórházban. A színművész napok óta nem érezte jól magát, végül úgy döntött, orvoshoz fordul, tudta, valami nincs rendben. A Borsnak árulta el, nagy volt az ijedtség, de már sokkal jobban van, megkapta a megfelelő kezelést, vár rá még néhány vizsgálat, de alig várja, hogy haza engedjék. Az utóbbi időben több problémája is volt az egészségével, bizakodó, hogy több baj nem fog történni.

Baranyi László és felesége
Klára asszony kísérte be a kórházba a színművészt. Fotó: Keresztesi Balázs

Hétfő óta fekszik a kórházban

Kisebb sztrókot kaptam. A fél arcom lebénult, a beszédközpontom sérült, és nem tudtam rendesen beszélni. 

Három hete éreztem, hogy valami nincs rendben, csak húztam az időt, mert féltem, hogy mi fog kiderülni. Sajnos még nem tudom, mikor engednek haza, de már sokkal jobban vagyok – mondta lapunknak, majd elárulta, az első aggodalomra okot adó tünet múlt hét pénteken jelentkezett.

Káprázott a szemem, nem tudtam beszélni, szakaszosan elment a beszédhangom, de csak úgy fél percig tartott. Szegény nejem, és bevallom férfiasan én is nagyon megijedtem, azt hittem, itt a vége. 

Vasárnap újra előjött, de már sokkal erősebb volt, és az arcom is nehezebben rendeződött vissza, ezért döntöttünk úgy, hogy orvoshoz fordulok. Szerencsére öt percre lakunk a kórháztól és átsétáltunk Klára asszonnyal. Ahogy beértem zakóban, már kísértek is a kórterembe. Infúziós kezelést kapok, jó kezekben vagyok, már a hangom is visszajött – mondta.

Baranyi László
Szerencsére most már sokkal jobban van, már csak néhány vizsgálat vár a színművészre. Fotó: Keresztesi Balázs

Reméli, hogy hamarosan haza mehet

A színművész szerencsére most már jobban van, hangján, beszédén már semmi sem érezhető, ennek ellenére még mindig nem érzi magát száz százalékosnak.

Nemrég vettek vért, úgy volt, hogy holnap hazamehetek, de egyelőre bent kell maradnom, további vizsgálatok várnak rám. Az étvágyam egyébként nagyon jó, és most különösebben nem érzek semmit, inkább éjjel az ujjaim hegyén érzek zsibbadást – fűzte hozzá.

Imádják a szobatársai

Laci bácsi június 14-én lesz 96 éves, nagyon sok mindent élt már meg az életében, így rengeteget története sztorija van, most pedig hallgatóságot is talált hozzájuk.

Nagyon kedves szobatársaim vannak, még a fiatalabbak is emlékeznek a Família Kft.-re, jó a fogadtatás. Sztorizgatok, sokat mesélek nekik, azt nem lehet megúszni. 

Megemlékezünk azokról a kedves kollégáimról, akik sajnos már nincsenek közöttünk. Ennek ellenére várom, hogy újra otthon legyek mondta már mosolyogva a színművész.


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713433512
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140064_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140210_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az üzemanyagárak péntektől: mutatjuk a részleteket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713433512
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713433512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713433512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar