Dráma

Megrendítő vallomást tett a magyarok egyik kedvenc sorozatszínésznője: áttétet találtak az agyában

B.

2023. június 8. csütörtök 19:30

A magyar tévénézők körében népszerű Bűbájok boszorkák című sorozat színésznője áttétes rákos.

Átterjedt a rák Shannen Doherty agyára. Az 52 éves színésznő 2015 óta küzd mellrákkal, ami akkoriban már átterjedt a nyirokcsomóira is. Bár 2019-ben úgy tűnt, sikerült legyőznie a kórt, néhány hónappal később kiújult a betegsége. Most a sugárterápiás kezeléséről készült felvételeket megosztva jelentette be, hogy áttéteket találtak az agyában is.

A színésznő a magyar tévénézők számára leginkább a Bűbájos boszorkák című sorozatból ismerős Fotó: YouTube

A január 5-i CT áttéteket mutatott az agyamban. Január 12-én átestem az első kezelésen. Nyilvánvaló a félelmem. Rendkívül klausztrofóbiás vagyok, és sok minden történt az életemben. Viszont szerencsés is vagyok, hiszen olyan nagyszerű orvosaim vannak, mint Dr. Amin Mirahdi és a Cedar Sinai

– fogalmazott Shannen, aki a magyar tévénézők számára leginkább a Bűbájos boszorkák című sorozatból ismerős. De játszott a Beverly Hills, a 90210 és a Charmed című filmekben is.

 

Az agyi áttét egyébként a mellrákkal küzdő betegek 10-15 százalékát érinti és nagyon súlyos szövődménynek számít.

A színésznő bejegyzését követően számos követője támogató üzeneteket fogalmazott meg - írja a Mirror.

„Te egy harcos vagy” – írta barátnője, Sarah Michelle Gellar színésznő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16490502_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Babicsek Bernát halálának ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20136_resized.jpg?avcount=1696017620
origo.hu

Legkisebb sortjában fotóztatta fenekét Opitz Barbi - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489961_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hazazavarták a kórházból, órákkal később meghalt a családapa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16490682_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Évtizedesen ocsmány, undorító, aljas „cikket” rittyentett a Telex

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16492208_auto_resized.jpg
ripost.hu

A bank is értetlenül áll: 5 milliót loptak el Virág számlájáról, és ez bárkivel megtörténhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489455_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Máris reagáltak a lengyelek a fehérorosz légvédelmi mozgósításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20137_resized.jpg?avcount=1696017620
origo.hu

Kulcsár Edina és G.w.M második közös gyerekükről beszélt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16491611_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. szeptember 30.: a Bikának értékes felismerései lesznek, a Bak ellazul

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16491471_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ha fizetsz, nagyon szeretnek, ha nem, azt éreztetik veled” – Görbe Nóra kitálalt a távozásáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20130_resized.jpg?avcount=1696017620
origo.hu

Az állítható magasságú íróasztal 7 legfontosabb előnye (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20063_resized.jpg?avcount=1696017620
life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16491910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

G.w.M nagy bejelentést tett: jöhet a következő baba!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/zxLY480ifb8yJDP9JV54P9UYlWLgzznv_FhzHtHdeUo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1YmM0MGMzOTRiZDQ4ZTlhYjMzMmQ5MWM5ZjlmMzNm.jpg
Vallomás

„Köszönöm a sorsnak, hogy hozzád vezetett” – kalandos szerelmi életéről vallott Molnár Guszti exe

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ZMCn51xo71u-KoKJ8vZkJt-bTkgErv_o5Ph5C6NvsDo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE3YTg2NDcwYmI4YjRiODRhNjU2NTI3OGFiZDJkYWEy.jpg
POLGÁRPUKKASZTÁS

A Kőgazdak fiatalok felbosszantották a magyar milliárdost, keményen beszólt nekik