KÖLTÖZÉS

A magyar Beverly Hills: Itt kezd új életet a magyar mulatóskirály

Doris

2023. június 7. szerda 07:00

Ha minden jól megy, Kis Grófo egy hét múlva már egy új házban hajtja álomra a fejét.

Óriási az izgalom Kis Grófo családjában, az ország Bulibárója ugyanis körülbelül egy hét múlva átteszi a székhelyét Szolnokról a Budapesthez közeli Biatorbágyra. Ezzel egyébként egy egész hosszú folyamat ér véget, a fiatal családapa ugyanis szíve szerint már tavaly nyáron elköltözött volna, az építkezés során viszont akadtak kisebb fennakadások, csúszások, de persze az ilyesmi előfordul.

Kis Grófo hamarosan biatorbágyi lakos lesz Fotó: Facebook

Kis Grófo azt már korábban elárulta, hogy minimalista stílusú, letisztult házat álmodott meg magának és családjának, kerülve minden giccses dekorációs elemet.

Valóban a célegyenbe ért a költözés, végre valahára. Nagyon nagy az izgalom most a családban, főleg a gyerekek várják nagyon kíváncsian, hogy milyen lesz az új helyen. Igaz, hogy az eredeti tervek alapján már rég beköltöztünk volna, de előfordul, hogy vannak kisebb csúszások. Természetesen mindhárom gyermekemnek külön szobája lesz, és az sem kizárt, hogy hamarosan egy medencében is csobbanunk majd – újságolta a Borsnak Kis Grófo, aki Biatorbágy legszebb részére költözik majd, ahol rengeteg más híresség is él.

Szomorú, hogy el kell hagynia szülővárosát 

Az énekes egyébként korábban arról mesélt a Ripost-nak, hogy lelkileg nagyon nehéz neki, hogy el kell hagynia a szülővárosát, Szolnokot, amihez annyi emlék fűzi.

Lelkileg nagyon nehéz lesz elhagynunk Szolnokot, de a fellépések miatt is praktikusabb Biatorbágyon élni, minden közelebb van és a nyárra már tele a naptár nyilatkozta korábban a Ripost-nak a fiatal mulatóskirály, akinek óriási megnyugvást jelentett, hogy édesapja tragikus halála után visszatérhetett a színpadra, és újra érezhette a közönség szeretetét.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16476045_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő, mit művelt pár vadállattal a Kőgazdag fiatalok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19983_resized.jpg?avcount=1695691814
origo.hu

Pokoli fájdalmai vannak a műtét után Horváth Grétának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16475261_auto_resized.jpg
life.hu

15 élelmiszer, amit a lejárati dátum után is nyugodtan fogyaszthatsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16475408_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiderült, nem mindenki örül annak, hogy eladják Zámbó Jimmy egykori nyaralóját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474998_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A fűző annyira szoros, hogy besz*rok!": Egyszerre három műtéten esett át Horváth Gréta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16475347_auto_resized.jpg
vg.hu

Orbán Viktor ígéretet tett a nyugdíjasoknak az emelésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19982_resized.jpg?avcount=1695691814
origo.hu

Ismert embertől indulhatott a Marics Petit lejárató pletyka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16475316_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ettől az egyszerű hozzávalótól lesz igazán különleges a reggeli kávéd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19955_resized.jpg?avcount=1695691814
vg.hu

Visszaállítani a szakember szó becsületét (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19957_resized.jpg?avcount=1695691814
origo.hu

Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16474463_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A stílust az édesanyámtól lestem” – százezrek követik a kiabálós szakácsot, aki gyűlöli a középszerűséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/_9TXj_RDj2lEbgZS1aDez4iizR-wB7gCkaOYoufGBuc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4OTgwZDMwYTYzMzQyYjlhN2ZlMjgyZjFkMWIwYzBk.jpg
Változás

Lassan nyoma sincs a régi Kulcsár Edinának: egyre jobban hasonlít G.w.M exére

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ZNW3gVAEauuS9aEgPe38G4iaRMNm9wKpvru6uU1FnZY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYzYzYxMTc1ZjA1ZDQ0OWFhMTJiOGEzNjk3ZDM3NjZj.jpg
Vádak

Magyar TikTok-sztár terjeszt álhíreket Marics Petiről?