Gyász

"Már csak a temetőben találkozhatom a lányommal, de ott majd örökre együtt leszünk" - megrázó vallomást tett Várkonyi András

P. E.

2023. május 13. szombat 20:00

Várkonyi András öt évvel ezelőtt veszítette el a lányát.

Öt évvel ezelőtt, hosszú betegség után hunyt el Várkonyi András lánya, a színésznő Várkonyi Andrea. A színművész később az öccsét, majd 2020. szeptember 8-án édesapját is elveszítette. A nehéz időszakot igyekezett munkával átvészelni, de a fájdalom nem enyhül.

Várkonyi András és lánya, Andrea
 

„Járunk ki a sírjához hetente-kéthetente. Most volt szegénykémnek a névnapja, vittünk neki virágot. Amíg élek, már csak a temetőben tudok találkozni a lányommal. Valószínűleg mi is oda fogunk temetkezni, ahová Andikámat helyeztük örök nyugalomra” – mondta a Star magazinnak a Barátok közt népszerű színésze

Úgy váltottuk meg azt a sírt, hogy ott leszünk majd együtt. Reméljük, hogy ez csak a távoli jövő, de a sorsa alól senkinek nincs fölmentése. Rengeteget kivesz az emberből, amikor a gyerekét kell temetnie.

„Két éven belül elveszítettem az édesapámat, az öcsémet és a kislányomat. Nem akármilyen időszak volt ez az életemben. Bár többször felajánlották, hogy menjek el szabadságra, én ennek ellenére a munkába temetkeztem. Azzal próbáltam betömni a lelkemben tátongó űrt. Nem szabadultam meg a tehertől, de könnyebb volt túlélni azt az időszakot” – mondta Várkonyi.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470839_auto_resized.jpg
origo.hu

Megtalálják végre a Szent Grált?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19892_resized.jpg?avcount=1695458440
origo.hu

Putyin volt tanácsadója elmond mindent az orosz elnökről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470847_auto_resized.png
metropol.hu

„Gyönyörű Budapest!” – Imádja a magyar fővárost a hazánkban tartózkodó Dallas sztárja – Fotók!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470225_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nincs vége Kenderesi doppingügyének, így folytatódik az olimpiai bronzérmes úszó kálváriája – Mandiner exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470402_auto_resized.jpg
life.hu

A világhírű énekes édesanyjának azt javasolták, mondjon le a gyerekéről – 9 dolog, amit te sem tudtál Andrea Bocelliről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470284_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt az olajat ne vásárolják! – májrákot okozhat, visszahívta a Nébih

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469699_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megműtötték ifjabb Dárdai Pált, idén már nem láthatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16470478_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megelevenedik a Hangdómban Csontváry Magányos Cédrusa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695458440
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695458440
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/kPwV8STKAu0qDz7eY-V8mMqJg13ItssnQ_m1wD8Ewlk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhmODhkNjk5MmM3NjQ1ZjRhZGU0ZGViOWViMGQ0NThi.jpg
Hova tűnt?

Drámai kamaszkor után gyönyörű nővé cseperedett a Megasztár gyereksztárja

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/UqfqYafRpmErI-HESOdJPuO5D5nrAimLJwV9FmiTgsc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjN2ZjMDNjZWIwNzQyOWJiNzZkYjQ4MTg2MmM3ZTQx.jpg
Emlék

Oszter Sándor özvegye percre pontosan tudja, mikor szeretett bele a férjébe