VALLOMÁS

Kitálalt Kozso exfelesége: szomorú, amit mondott

Doris

Létrehozva: 2023.05.17.

Kádár Mónika a mai napig sajnálja, hogy az Ámokfutók atyja egyáltalán nem tartja a kapcsolatot a közös gyermekükkel.

Mérföldkőhöz érkezett pár napja Kádár Mónika élete, akit sokan még mindig Kozso exfeleségeként emlegetnek, pedig ő mindent megtett, hogy levesse magáról ezt a titulust. Az énekesnő az elmúlt egy évben keményen dolgozott, és önerőből érte el azt, hogy május 12-én lemezbemutató koncertet tarthasson Budapest belvárosában. 

Mónika a Borsnak elárulta, spirituális gondolkodásának köszönhetően nagyon hisz abban, hogy az álmainkat nem véletlenül kapjuk, az viszont néha még neki is nehezen megy, hogy igazán tudjon örülni az élet nagy, vagy éppen apró dolgainak.

 

Kádár Mónika hét évig élt a szomorú szamurájjal Fotó: Bors

Ha szeretnél valamit, igazán hiszel benne és ki is mondod, akkor az biztosan megvalósul. Az viszont már más kérdés, hogy tudok-e igazán örülni valaminek. Rögtön azon kattog az agyam, hogy még többet szeretnék, az embert mindig hajtja a tökéletesség iránti vágy és az elvárások is nagyok. Én egy éve, amióta elváltam a második férjemtől, gyakorlatilag mindent egyedül csinálok – kezdte a Borsnak Mónika, aki korábban 7 évig alkotott egy párt Kozsóval, az Ámokfutók atyjával, akit egy lánnyal is megajándékozott. Az már más kérdés, hogy szerinte a Szomorú szamuráj, aki nemrég feladta a TV2-n futó Párharcot, nem egy mintaapa.

Hét évig voltam Kozsóval, de ismerem huszonhárom éves kora óta. Neki mindig voltak mellettem is más barátnői, igazság szerint én már abban sem hiszek, amiket csinál vagy mond, sőt, nem is nagyon érdekel, de kívánom neki a legjobbakat. Szerettem volna vele egy jó kapcsolatot, annak is örültem volna, ha foglalkozik a lányával, Amandával. Tettem is érte bőven, össze akartam hozni őket, de ehhez két ember kell, így ez nem is nagyon sikerült – mondta szomorúan az énekesnő, aki bár egy nagyon pozitív személyiségnek tartja magát, azt megfigyelte, hogy nem igazán nyit a férfiak felé.

Az énekesnőnek fáj, hogy Kozso nem törődik a lányával Fotó: Bors

Annyira nem merek nyitni, hiába az a műsorom címe, hogy Flört Mónikával. A valóságban nem flörtölnek velem, mert érzik rajtam, hogy távolságtartó vagyok, még akkor is, ha a színpadon ez nem látszik - árulta el Mónika.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758297_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes: bármelyik pillanatban véres forradalom törhet ki Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757096_auto_resized.jpg
life.hu

A macskatartás megduplázhatja ennek a súlyos betegségnek a kockázatát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757133_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nagy Feró miatt indult vérgőzös gyűlöletcunami Orbán Viktor ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756198_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Gyomorforgató...” - lázadnak az RTL nézői, nem kérnek többet az új műsorból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758827_auto_resized.png
hirtv.hu

Magyarok a világ tetején - Karikó Katalin nyilatkozott stábunknak a Nobel Múzeumból + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22800_resized.jpg?avcount=1702228513
origo.hu

Gondolatban már elköltötte a 20 millió forintos fődíjat a Sztárban sztár leszek! énekesnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757466_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2023. december 11-17.: Új reményt hoz a Nyilas újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758821_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Álomszép ruhában jelent meg Karikó Katalin lánya a Nobel-díjak átadási ünnepségén - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702228513
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758049_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy 17, egy 18 és egy 25 éves fiatal halálát okozta Norbert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702228513
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/hfJdY6Ed1jcmBBQESpOvoPgYWGmSpzSLGlahky-BLro/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhYmFjYzNhMmRhNDRhMzhhYThkMzUzZjE4MWY1YWEw.jpg
Bemutató

A Karthago együttes tagja nem hagyta szó nélkül Kiszel Tünde új naptárát - videó

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4qIh0hhjpIr-MLPdLyJWdQ6IC7hcSDqvpKwkhlyc8R8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViMWRkODc1Njg0ZDQxMGI4MjM2MTI1NzllZGFmOGRh.jpg
TÁMADÁS

Túl messzire mentek? Legújabb műsorát látva csúnyán beleálltak Palik Laciba