CSODA

Zámbó Árpy testvére elvesztette a látását - “Szinte egyik napról a másikra megvakult"

DrCell

Létrehozva: 2023.04.15.

A Király legidősebb testvérét az elmúlt években egymás után érték a fájdalmas csapások. 2 sztrókot, egy műtétet követően cukorbetegség alakult ki nála, melynek következményeként elvesztette a látását.

Zámbó Jimmy testvérének, Györgynek a kálváriája évekkel ezelőtt kezdődött. Két esztendeje a közösségi oldalon írt bejegyzésben arra kérték a rajongókat, hogy imádkozzanak érte, mert nagyon nagy a baj. Mint kiderült, azonnali műtétre volt szükség, ugyanis elzáródott egy ér a nyakában. Akkor szerencsére sikerült orvosolni a problémát, de tavaly márciusban újabb rossz hír érkezett: György ismét sztrókot kapott. Árpy nem sokkal később tett nyilatkozatában elmondta, az állapota ugyan lassan, de javul.

Zámbó György
A rengeteg rossz hír után most úgy tűnik, György újra látni fog (Fotó: Bors)

- György bátyánk ismét kórházban van és nagyon aggódunk is érte, hiszen két évvel ezelőtt egyszer már átesett egy súlyos agyvérzésen, amiből még nem épült fel teljesen. Most az volt a szerencse, hogy éppen nála volt a gyógytornász, aki azonnal felismerte a stroke tüneteit és hívta a mentőket. A segítség pillanatok alatt meg is érkezett és nagyon gyorsan bevitték a Honvéd Kórházba, ahonnan az első vizsgálatok után átszállították a Nyírő Gyula Kórházba, ahol jelenleg is kezelik - számolt be 2022-ben testvére állapotáról Árpy, miután György másodszorra is sztrókot kapott.

 

Látják a fényt az alagút végén

A sok ijesztő történés után újabb csapás érte a családot: György a cukorbetegségéből kifolyólag másfél évvel ezelőtt elvesztette a látását. Nehéz időszak van a család mögött, most azonban felvillant egy halvány reménysugár, ha minden a tervek szerint alakul. 
Zámbó Árpy örömmel mesélte el a Borsnak, hogy valóságos csoda, ami most a legidősebb testvérével történik: György hamarosan újra látni fog.

Húsvét előtt megműtötték a jobb szemét. A Honvédkórházban lemondtak róla, de szerencsére egy baráti segítséggel Szegeden találtunk egy orvost, aki vállalta a másfél órás operációt. Nem részletezte, hogy pontosan mit csinált vele, úgy tudom, valamilyen gázzal töltötték föl a szemét. Most 3-4 hetet kell várni a végleges eredményre, ez idő alatt felszívódik a gáz, amivel feltöltötte és 2 óránként csepegtetni kell a szemébe egy speciális szemcseppet. Az orvos azt ígérte, hogy Gyuri látni fog, aztán a másik szemét is megműti. Remélem, hogy a jó Isten velünk van és minden jól alakul

 - mondta bizakodva Árpy, s hozzátette, lelkileg nagyon megviselték a testvérét az elmúlt év küzdelmei.

- Másfél éve elvesztette a szeme világát. Egy jókedvű ember volt, a családban a legvidámabb, aki mindig pozitívan állt az élethez. Jöttek a betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség, hirtelen fogyás, aztán pedig az, hogy szinte egyik napról a másikra megvakult. Kerekesszékben kellett őt szállítani, mert annyira erőtlen. A felesége mindenben segít neki és a család is mellette áll. Reménykedünk benne, hogy látni fog és idővel újra a régi lesz. Mindannyian nagyon örülnénk neki, ha ott lehetne a következő Jimmy Emlékkoncerten, amely május 20-án kerül megrendezésre a Csepeli Munkásotthonban. Az országos emlékkoncert sorozat pedig töretlenül zajlik már 22 éve, az idei első állomás május 1-jén lesz, amit 47 további követ majd - tette hozzá bizakodva Árpy


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16714374_auto_resized.jpg
origo.hu

A világbajnok focistából lett sztárszínész is rajong Szoboszlai Dominikért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22350_resized.jpg?avcount=1701204612
origo.hu

Szinte semmi nem takarja Metzker Viki meztelen testét - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715824_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a pszichológus Kulcsár Edináék házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16712128_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyílt levélben tette helyre német kollégájának tévedéseit Kárpátaljával kapcsolatban a fideszes EP-képviselő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16711876_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 mennyei finom sütemény adventre – a mézeskalácson kívül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715891_auto_resized.png
hirtv.hu

A Hamász őrült ajánlata: minden túszt minden rabért cserébe + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22352_resized.jpg?avcount=1701204612
origo.hu

Kimászott egy repülőgép szárnyára egy utas - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16714467_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ezzel az egyszerű trükkel pillanatok alatt megpuhul a vaj – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22340_resized.jpg?avcount=1701204612
borsonline.hu

Extra Lidl kedvezmények a 65 év felettiekért! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701204612
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22357_resized.jpg?avcount=1701204612
ripost.hu

Jákob Zoltán vallomása: Ez nem jött össze, szingli vagyok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22053_resized.jpg?avcount=1701204612
origo.hu

Az eMAG társ az ünnepi előkészületekben(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/FSPKYds9oGwMvQXh5bFmfy-8E-mEvKJSyG6xfBgHnyU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMyOGRmMjY2NjU5ODRkNDE4YTBhZGY1ZmU1NDJiZGI0.jpg
MEGALÁZÁS

Megszólalt a pszichológus Kulcsár Edináék házasságáról