Nagykoncert

TNT Inti bebiztosította magát: kardiológusát is meghívta az Arénás koncertjére

EVE

Létrehozva: 2023.04.20.

A zenekar egyik frontemberét futtában sikerült elcsípnünk egy szóra, hiszen az egész napos próbák mellett gőzerővel a szombati nagykoncertre készül társával, Dobrády Ákossal. A családja mellett Inti a szívdokiját is meghívta az eseményre...

„Jó lesz!” – hangzik el a „csatakiáltás” minden TNT koncert előtt a színpadra lépés utolsó pillanataiban. Nem lesz ez másképp most szombaton sem, hiszen 22-én újra tízezrek előtt lép fel a TNT zenekar a Papp László Sportarénában. A várva várt koncert felkészülési finisében elcsíptük a nemrégiben szívével műtött Intit, Zuber Krisztiánt, aki kényszerpihenője után újra csúcsformában érzi magát.

Zuber Krisztián, inti
Majdnem 2 órás koncertet adnak szombaton az Arénában Fotó: Bánkúti Sándor

Saját kardiológussal érkezik

Hosszú, 10 perc híján 2 órás show-ra készül Dobrády Ákos és Inti zenekara, amit táncosokkal, és magáért beszélő látvánnyal spékelnek meg, ezért is tartotta a zenész fontosnak, hogy ehhez képest is óvatosan, önmagát folyamatos kontroll alatt tartva, kardióedzésekkel és sportolással hozza magát formába.

– Nincs problémám most a kondimmal, sikerült formába hoznom magam, naponta több órás kardióedzéseket csinálok. 

Semmi baja a ketyegőmnek, de azért a kardiológusomat is vendégül hívtam a koncertre

 – nevetett a telefonban Inti, és hozzátette, egyébként is adott egy orvosi szoba, ha bármi baj lenne. Biztos, ami biztos.

Inti és Ákos is megmozdulnak majd

Inti a szombati koncert kapcsán elmondta, hogy bírni fogja a tempót, s habár régebben ugrált mint egy bakkecske a színpadon, most a mozgást kontroll alatt kell tartania. 

– Több dalban is kötött lesz a koreográfia, hiszen a színpadon táncosok, zenészek fognak rajzani körülöttünk. Egyébként az egész koreográfiát, a táncosokat, a zenészeket is beleértve Kurucz Sándor víziója fogja össze. 

Annyit elárulhatok, hogy mi, Ákossal is megmozdulunk kicsit

 – avatott be a kulisszatitkaikba Inti, aki azt is nyomatékosította, hogy a koreográfia az ülő vendégek miatt is nagyon fontos, hiszen nekik is szeretnének emlékezetes pillanatokat szerezni, ezért mindig történni fog valami látványos a színpadon.

TNT zenekar
Ákos és Inti 25 éve állnak együtt a színpadon Fotó: Facebook

Anyukája és lánya is elkíséri

Kíváncsiak voltunk, ki kíséri el a zenészt erre a kiemelt jelentőségű eseményre, hiszen a zenekar éppen 25 éves fennállását ünnepli.

Floridából hazarepül édesanyám, akinek nagyon örülök, de ott lesz a lányom is a színpad mellett, hogy összekacsinthassunk

 – részletezte a családi kulisszákat Inti, aki éppen egy egész napos zenekari próbára sietett megkeresésünkkor, de még válaszolt arra a kérdésünkre is, hogy át fog-e öltözni a dalok között, és ha igen, vajon hányszor?

– Kétszer is át fogok öltözni, azaz összesen három különböző szettben leszek látható a koncert alatt – válaszolt végezetül Zuber Krisztián, Inti. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek