következő

Megható felvétellel jelentette be Rúzsa Magdi: érkezik a következő

sv

Létrehozva: 2023.04.11.

Nagy örömöt okozott Rúzsa Magdi szeretteinek és rajongóinak, ugyanis büszkén jelentette be a következőt. Csak úgy özönlenek a gratulációk.

Nehéz elhinni, hogy Rúzsa Magdi hogy tudja ilyen jól menedzselni az életét. Amikor megnyerte a Megasztárt, még senki nem sejthette, hogy ilyen nagy tetteket fog véghez vinni. Most az ország egyik első számú énekese, emellett nagyszerűen neveli hármas ikreit.

Ruzsa Magdi
Rúzsa Magdi nagyon büszke lehet arra, amit elért. Fotó: YouTube

Már akkor sejthettük, hogy különleges emberről van szó, amikor Rúzsa Magdi először felbukkant a Megasztárban. Mindössze 19 éves volt, amikor megjelent a tehetségkutató 3. szériájában, és azonnal le is nyűgözte a zsűrit. Nem sokkal később megnyerte a versenyt, ezzel pedig örökre beírta magát a magyar zene történelmébe. 

Ezután sikert halmozott sikerre: folyamatosan jelentek meg az albumai, slágerei és klipjei, emiatt pedig egyre népesebb lett a rajongótárbora. Amikor pedig bejelentette, hogy hármas ikrei lesznek, mindenki osztozott az énekesnő boldogságán, ugyanakkor sokan kételkedni kezdtek abban, hogy ilyen sok anyai feladat mellett hogy jut majd ideje és energiája a karrierjére. 

A jelek szerint azonban Rúzsa Magdi nagyszerűen tudja menedzselni az életét, ugyanis egy kicsit sem látta kárát az anyaságnak. Rengeteget dolgozik gyermekei mellett is, és karrierje tovább ível felfelé. Most például a Sztárban Sztár műsorában varázsolta el a közönséget, emellett csodálatos hírrel állt elő.

https://cdn.borsonline.hu/2023/04/h22fC-9uC94c5K7KpRHPKxn1wKc0noXI1A32qkqTFWU/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmMGFlMjhmZjViOTQ3MTRhZTMzYWE3YjI2NGEyYzk0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Miért utálod annyira a Petrát?" – Tényleg elfogult volt Tóth Andi a Sztárban Sztár adásai alatt?

Andi többször kijelentette, kit szeretne győztesként látni.

Az egyik slágeréből klipet forgattak, amelyet hamarosan be is mutatnak. Az Elmegyek című dal máris hatalmas sikereket aratott, a klippel azonban tovább növekedhet népszerűsége. Egy kis előzetest is mutatott követőinek az énekesnő, a rajongók pedig ettől csak izgatottabbak lettek. Mindenki nagyon várja már, hogy láthassa a teljes videót.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132422_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713246010
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124933_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713246010
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132131_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közel a végítélet? Beigazolódni látszik Nostradamus pusztító jóslata

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban