
Ember legyen a talpán, aki követni tudja, hogy mi történik Zámbó Krisztián és csinos kedvese, Zsuzska között. A páros 2011-ben szeretett egymásba, és már az első együtt töltött hónapok arról árulkodtak, hogy ez egy nem mindennapi kapcsolat lesz: hangos veszekedések, izzó érzelmekkel teli békülések jellemezték a hétköznapjaikat.
Az együtt töltött közel 12 évben összesen három leánykérés és négy szakítás a kapcsolatuk statisztikája, ami könnyen változhat még annak fényében, hogy a legutóbbi – februári – hangos szakításuk után most megint arról pletykálnak az interneten, hogy együtt vannak.
A pletyka azután reppent fel, hogy Zsuzska és Krisztián 2023 márciusának elején újra bekövették egymást az Instagramon.
Első olvasatra ez nyilván bagatell dolognak tűnik, de tudnia kell az olvasónak, hogy a huszonegyedik században a hírességek bizony így adják a világ tudtára, hogy éppen milyen változáson megy át a magánéletük. Ha kikövetik egymást, szakítottak, ha újra megy az ismerősnek jelölés, megint együtt vannak.
Zámbó Krisztiánék oda-vissza jelölése tehát arról árulkodik, hogy a felek megint közelednek egymáshoz. Az énekes viszont, akit a részletekről kérdeztük, nem adott egyértelmű választ. Van most neki egyéb baja is... A telefonja tönkrement, amiben az összes jövendőbeli fellépésének dátuma, a kontaktszemélyes elérhetősége, és minden egyéb fontos információ szerepel.
– Valami szoftverhiba miatt lehalt a telefonom, ami jó sok problémát generált most – mondta Zámbó Krisztián a Bors megkeresésére. – Nagyon ideges vagyok, főleg azért, mert 2014 óta naptárt használok, mint minden rendes, régimódi zenész, és abban sosem csalódtam. A koncertszervezőim beszéltek rá, hogy a neten vezessem a naptáram, erre tessék! Lehal a teló, és elveszik minden fontos adat.
Az énekes az Instagram-oldalán egy nyilvános felhívást tett közzé azok számára, akik koncertet szerveztek neki, hogy haladéktalanul keressék meg, mert nem tudja, hogy mikor, hova kell mennie.
– Remélem sikerül felvennem a kapcsolatot az emberekkel, és nem okozok sehol csalódást azzal, hogy várnak, de nem jelenek meg – magyarázta Krisztián, aki, ha már szóba jött a csalódás, így folytatta:
Hallom én is a pletykákat, hogy együtt vagyunk Zsuzskával, de ez nem igaz. Tartjuk a kapcsolatot természetesen, nem értem, hogy miért kellene rosszban lennünk, ha szakítottunk. De attól még, hogy találkozunk és beszélünk, nem vagyunk egy pár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.