SMINK

Így cicázik a kulisszák mögött Oláh Ibolya – Fotó

Anomália

2023. március 3. péntek 10:30

Ismét előkerült egy régi kép Ibolyáról, melyen látszik, hogy az énekesnőnek mindig is volt nőcis oldala.

A Megasztár első szériájában felbukkanó tiszadobi vadóclány, Oláh Ibolya az esetek többségében kemény csajnak mutatja magát, azonban a zord külső mögül néha kisejlik a nőcis oldala is. Úgy tűnik, Ibi bármennyire is takargatja, fogékony a nőies dolgokra. Ez történhetett annak a képnek a valós hátterében is, mely előkerült nemrégiben az énekesnőről, s bizonyítja az előbbi állításunkat. 20 éve van a pályán Ibolya, ám csak ritkán kapták lencsevégre "cicázós" pillanatban, de ezen az archív fotón látni, még élvezi is, ha megigazítják a sminkjét. Persze lehet, hogy csak az alkalmi sminkesnek örült ennyire, hiszen ő nem más jelen esetben, mint az egykori versenytársa, Tóth Vera. 

oláh ibolya és tóth vera
A 2003-as tehetségkutató döntője kettejük között dőlt el (Fotó: Schumy Csaba / DFP)

Túl szexi lány

Az énekesnő nagy utat járt be az évek alatt: a Megasztár forgatások során többször "elgurult a gyógyszere", egyszer még az üvegajtóba is belevert öklével, sokáig úgy hittük: végleg kicsúszott a talaj a lába alól. Ezekután az énekesnő sokáig elvonulttan élte életét, azonban most újra reflektorfénybe került. Oláh Ibolya ugyanis, a most újra műsoron lévő Sztárban Sztár szériájában énekel, hétről hétre más bőrébe belebújva. Már megvillantatta nőiesebb egyéniségét, amikor múlt vasárnap az egyik legnagyobb díva, Édith Piaf bőrébe kellett bújnia

Hétről hétre ki kell próbálnia magát szexis nők bőrében is. Vajon mi jöhet még? (Fotó: Markovics Gábor)

Magassarkú, testhez álló ruha, és mély dekoltázs: ez alapvetően nem Ibolya stílusa, azonban a műsor megköveteli ezt a fajta átváltozást. Mi több, már a zsűri soraiban is elhangzott, hogy milyen jó lenne látni, ahogyan Ibolya egy igazán magamutogató szexis csajjá alakulna. Példa egyébként erre is volt már, hiszen nemrégiben szintén előkerült egy neccharisnyás fotó Ibolyáról. És milyen jól áll ez is neki! Úgy tűnik, Ibolyától koránt sem áll olyan messze a nőiességét kiemelő irány, mint gondolnánk, sőt egyszer már az is előfordult, hogy kamarák előtt vetkőzött anyaszült meztelenre egy album borítója érdekében. 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067343_auto_resized.jpg
origo.hu

Hajléktalanként él a Chelsea korábbi focistája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067094_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Titokban költözött be az új otthonukba Balázs Klári és Korda György

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067488_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Társasházba költözött Korda György és Balázs Klári: "Szeretettel fogadtak minket a szomszédok"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065521_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyarországot támadják, de közben Ausztria Putyin európai erődje – írja a Politico

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16064258_auto_resized.jpg
ripost.hu

Júniusi kínai horoszkóp: sorsfordító napok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16066667_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Ha Djokovics megteheti”: így esett ki az új közellenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15847_resized.jpg?avcount=1686034810
origo.hu

Megmutatta bomba testét Nádai Anikó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16065461_auto_resized.jpg
travelo.hu

Végre egy utazástervező, amelyik megmutatja, mikor a legolcsóbb a kiszemelt úti cél

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15820_resized.jpg?avcount=1686034810
life.hu

Multifokális lencse 50% kedvezménnyel (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15830_resized.jpg?avcount=1686034810
hirfm.hu

Elindult Magyarország legújabb rádióállomása! Hallgass bele!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16067842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újra szerelmes! Magyar focista rabolta el Schobert Lara szívét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15817_resized.jpg?avcount=1686034810
life.hu

A bőséges folyadékbevitel is lehet a hólyaghurut ellenszere(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/qAP1hJ5ij9Ar8yImWYIX_noRaF6T0q-mHSGEzAhWvqg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZlMDMxMGVkZmMxZDQ2ZWViZWQ1MmVmOGY3MzZmOGU4.jpg
Otthon

Társasházba költözött Korda György és Balázs Klári: "Szeretettel fogadtak minket a szomszédok"

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/4lL5igtp14K9fZmyEgxzh7chNX9SEC4rC1LUJ7nyEAU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFmOTQ5Yzc2ODVhMTRhOWU4YTQ3MjczZWVhYTQ1NTYz.jpg
Lakás

Titokban költözött be az új otthonukba Balázs Klári és Korda György