Királyi család

Döntött Katalin hercegné: ekkora áldozatot nem fog meghozni gyermekeiért

sv

2023. március 28. kedd 11:00

Bármennyire is szeretnék, hogy Katalin Diana nyomdokaiba lépjen, néhány dologra semmiképpen nem hajlandó Katalin, még akkor sem, ha ezzel gyermekei javát szolgálná.

A trónörökösök élete sok szempontból nem egyszerű. Az egész világ szeme láttára cseperednek fel, mindenki felismeri őket az utcán, és nagyon szigorú protokoll szerint kell élniük az életüket. Szabályok határozzák meg, hogy mivel kell foglalkozniuk iskolaidőn kívül, mit kell tanulniuk, mit ehetnek és hogyan szórakozhatnak. Ugyanakkor a szülők is szeretnék, hogy a gyermekeik boldogok legyenek, és úgy érezzék, hogy van gyerekszobájuk.

The Royal Wedding
Katalin nagyon boldog volt, amikor a családba került. Fotó: Gareth Fuller / Northfoto

Ebben Diana hercegnő élen járt, hiszen ő nagyon fontosnak tartotta, hogy két kisfiának, Vilmosnak és Harrynek normális gyerekkora legyen. Emiatt folyamatosan figyelte azt, hogy milyen tevékenységeket űznek a velük egyidős gyerekek, és megpróbálta ezeket megadni nekik. Így tehát aquaparkba és vidámparkba vitte őket, valamint ismeretes az is, hogy McDonald’sba is járt velük. Ez több szempontból is vétségnek számít a palotában: egyfelől a gyorsétteremben rengetegen megfordulhatnak, emiatt akár veszélybe is kerülhettek volna a hercegek. Másfelől a palota nagyon szigorú az étrend szempontjából: fontosnak tartják, hogy egészséges ételeket fogyasszanak, hogy megelőzhessék a betegségeket. Emellett úgy gondolják, hogy rossz üzenet a nép számára az, ha a királyi család is nyilvánosan fogyaszt egészségtelen ételeket. Ennek ellenére Diana véleménye az volt, hogy a fiai mentális egészségének szüksége van arra, hogy hétköznapi dolgokban is részük legyen. Tudta, hogy a gyerekek imádják a hamburgert, így olykor-olykor elvitte őket gyorséttermekbe ebédelni.

A királyi palotából nemrégiben kiszivárogtak olyan információk, miszerint Katalin már régen feladta, és nem próbálkozik azzal, hogy fiainak és lányának normális, hétköznapi gyerekkort teremtsen – tudta meg a FemCafé.. Sőt van egy olyan dolog, amelyben kifejezetten szembefordult anyósával, Dianával, és hallani sem akar arról, hogy ő is megtegye ezt gyerekeiért.

Mint fentebb már említettük, Diana tökéletesen tudta, hogy a gyerekek nagyon szeretnek mekizni. Bár a palota nem engedi az egészségtelen táplálkozást, a néhai hercegné gyakran kicsempészte a gyerekeket, hogy elvigye őket ebédelni vagy vacsorázni egy gyorsétterembe. A palota egykori séfje, Darren McGrady elárulta, hogy a hercegné ragaszkodott ahhoz, hogy hetente egyszer gyorsétterembe egyenek, és hiába bizonygatta a szakács, hogy ő bármit el tud készíteni nekik, Diana nem adta be a derekát. Vilmos és Harry állítólag rajongtak a gyerekmenü mellé járó ajándékokért annak ellenére, hogy bármit megkaphattak, amit csak szerettek volna. Erről a kérdésről azonban másképpen vélekedik Katalin hercegné. Tom Quinn szakértő szerint ugyanis Katalin nem hajlandó ekkora áldozatot hozni a gyermekeiért. Vilmos herceg felesége nagyon elkötelezett az egészséges életmód és az egészséges táplálkozás mellett, így hallani sem akar arról, hogy gyerekei ilyesmiket egyenek. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy míg Diana torkig volt a király élettel (ezért fiainak is szeretett volna valami mást, valami palotán kívülit biztosítani), addig Katalin nagyon szeret a királyi család tagja lenni. Nem vágyik vissza a középosztályba, inkább örül, hogy sikerült onnan kitörnie. Éppen emiatt nem is szeretne újból az egyszerű emberek között enni egyszerű ételeket.

https://cdn.borsonline.hu/2023/03/SN-S0ZNCvBDNnPIjZcm4gH4nAdWNu5wnK2GXVi_pjng/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhZjRjMDhhYzlkNjQwYTg5MjA3NjI4Y2I3MjJiY2Yx.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Így nézne ki Diana hercegnő, ha még élne

A mesterséges intelligenciának hála megnézhetjük, hogyan nézne ki Diana hercegnő, Freddie Mercury és más hírességek, ha még élnének.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050071_auto_resized.jpg
origo.hu

A felesége engedélyével randizik Lukács Miki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15677_resized.jpg?avcount=1685607306
origo.hu

Repültek a söröskorsók és a székek - itt a videó a budapesti Európa-liga döntő előtti verekedésről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048938_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hónapos kutyatetem borzolja a kedélyeket: újabb fordulat Dolly volt menedzserének botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049309_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Újabb magyar hegymászó indult Afagnisztánba csúcsot ostromolni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046247_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sikertelen csúcstámadás, öt serpa hozta le a hegymászó holttestét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050927_auto_resized.png
hirtv.hu

Napindító - Török Ádám emlékkoncert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15676_resized.jpg?avcount=1685607306
origo.hu

Felesége engedélyével randizik Lukács Miki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16047055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5 brutál finom zöldséges smoothie, hogy jól induljon a nap!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049788_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megrendítő vallomást tett a kettes stádiumú rákkal küzdő TV2-sztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048954_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az orvosok szerint ezt nem élhették volna túl az újszülött ikrek: így néznek ki most

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15647_resized.jpg?avcount=1685607306
mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/4Tr5oqPuX4E12UdhHMlFZT9T1pBy0oAzN1U6V9shRpw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1ODUzZDY0ZDgxYjQ1ZmFhMjkxYzNkZDg3YWE3MWU5.jpg
Megcsalás

„Ha egy buli hevében lefekszik mással, nem szakítok” – elhajlási engedélyt kapott Mischinger Péter menyasszonya

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/62RhcaihLU7CGb3YCkU2iM-_Ax7PmCIChdnG-iF1VXY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2NGI5ZDY4OTE2MTRjM2ZiNDQzZDVhOTlhNzFhYjAy.jpg
HARCOS

Megrendítő vallomást tett a kettes stádiumú rákkal küzdő TV2-sztár