szakítás

Csak véletlen, hogy Peller Mariann után, most testvére, Anna is válik?

Bors

2023. március 23. csütörtök 10:00

"Szerelmi háromszög" okozhatta a lányok házasságainak zátonyra futását? Szakértő válaszol...

Kedd este ismét robbant a szakítás-bomba: Peller Anna házassága véget ért Lukács Mikivel. Annáék 14 év után döntöttek így, és ezután is barátságban nevelik közös gyermeküket, Annabellát. Próbálták megoldani a problémákat, az erről készült videóban ugyan részletezni nem szerették volna az okokat, de békében válnak el útjaik. Különös azonban, de talán nemcsak a véletlen műve, hogy Peller Mariann októberben jelentette szakítását, testvére pedig fél évre rá. 

Pellerék
Drámai bejelentésükben közölték: barátként néznek egymásra, nem házastársként (Fotó: Bors)

"Bocsássatok meg fiúk!"

A Peller nővérek egyfajta szoros lelkitársként tekintenek egymásra, kapcsolatuk túlmutat mindenkin. Ezt bizonyítja az is, ami ebben a rövid videóban hangzott el Friderikusz Sándor Életünk története című műsorában, hiszen Mariann és Anna elmesélték, hogy szinte élni sem tudnának egymás nélkül..

Én annyira szeretem, mintha a szerelmem lenne! 

– mondta Anna hevesen testvérének, mire a műsorvezető érdeklődésére ismét őszinte, ám megdöbbentő választ kaptunk. 

"Kit választanának, ha valamiért töréspont érkezne el az életükben: férjeiket vagy egymást?" A válasz egy pillanat alatt érkezett:

"Soha nem dobnánk egymást, bocsássátok meg fiúk!"

– hangzott az egyértelmű és azonnali válasz...

Ártalmas háromszög

Lehet-e ok-okozati összefüggés a szakítások és a testvéri szimbiózis között? Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológust kérte fel a Ripost, hogy a téma szakértőjeként mondja el véleményét. Vajon a két nővér összezáró kapcsolatából éppen a férjek szorulnának ki

"A válásoknál mindig nehéz meghozni ezt a végső döntést. Ahogyan Annáék is, sokan próbálják minden erejükkel megoldani a problémáikat, legalábbis megkísérlik ezt. Nem szabad elfelejteni sohasem, hogy két emberen múlik a dolog sikere. Ilyenkor kellenek a kapcsolaton kívüli visszacsatolások, megerősítések, olyan bizalmi személyek, akikkel meg tudjuk beszélni, ki tudjuk beszélni a dolgot. Feltehetően a Peller családban a lányok egymással beszélték meg a helyzetet. A jó testvéri  kapcsolat velejárója, hogy hasonlóképpen gondolkoznak az kapcsolatkoról, a véleményük is erősíti egymást."

 – mondta a pszichoterapeuta. Ezek szerint Mariann a testvére kapcsolatát nem csupán véleményezte, akaratán kívül befolyásolhatta is. A szakértő megerősítette: bizony okozhat komoly problémákat az, ha egy testvér a bizonyos harmadik szerepét tölti be egy szerelmi kapcsolatban. 

A férfi kerülhet egy ponton olyan helyzetbe, amikor féltékennyé válik a harmadik, esetünkben a lánytestvérre. Egy háromszög kapcsolati viszonyrendszer okozhat nézeteltéréseket egy kapcsolaton belül. 

"Ez oda is vezethet, hogy riválisnak érzi másik a félt, ez negatív érzést gerjeszt benne, amivel minden esetben foglalkozni kell. Verbális kommunikációval megelőzhető lenne, mi több, utólag is orvosolható megfelelő módszerekkel" – nyilatkozta a terapeuta, aki leszögezte azt is, hogy a döntést minden esetben az individuum hozza meg, nem a testvére, így nincs érterme hibást keresni, amiért a dolgok így alakultak. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049619_auto_resized.jpg
origo.hu

Eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15693_resized.jpg?avcount=1685632211
origo.hu

Megtudtuk, mi okozta a tengilici tragédiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16052001_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő öngyilkosság történt Biatorbágyon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16051193_auto_resized.jpg
ripost.hu

Remek hírt kapott a Dárdai család: a legkisebb fiú okozza a legnagyobb örömöt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049495_auto_resized.jpg
vg.hu

Évtizedek óta érintetlen csúcsot indult el meghódítani Klein Dávid

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15692_resized.jpg?avcount=1685632211
origo.hu

Megszólalt titokzatos kapcsolatáról Pásztor Anna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15694_resized.jpg?avcount=1685632211
mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16051776_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Macska miatt égett porrá a lakás, ahol a hős rendőrt leszúrták

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/8kK6k92uhh2qWJCxpn4udsDyoIjEup-QFzYfYAkOfP8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM3NDg0Y2FiMGU2ZDQyODk5NjRlNTMyZWVkMmE4YTQ0.jpg
Karóra

Elképesztő luxus! Polgár Árpád egy budai villa árát hordja a csuklóján

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/4Tr5oqPuX4E12UdhHMlFZT9T1pBy0oAzN1U6V9shRpw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1ODUzZDY0ZDgxYjQ1ZmFhMjkxYzNkZDg3YWE3MWU5.jpg
Megcsalás

„Ha egy buli hevében lefekszik mással, nem szakítok” – elhajlási engedélyt kapott Mischinger Péter menyasszonya