Pechszéria

Sokkoló hírt kapott Baranyi Laci bácsi – "Elveszíthetem a bal kezemet"

S.M.

Létrehozva: 2023.02.09.

Tavaly ősszel sorozatos balesetek érték Baranyi Lászlót. Ezekből ugyan felépült, de úgy érzi, valami nincs rendben. Teljes kivizsgálásra van szüksége, hogy fény derüljön a problémára.

Három évvel ezelőtt döntött úgy az akkor 92 éves Baranyi Laci bácsi, hogy végleg búcsút int a színpadnak. A színművész számára az aktív munka ugyan véget ért, de egy-egy filmszerepre örömmel mondott igent, mindaddig, amíg az egészsége megengedte. Két évvel ezelőtt azonban a koronavírus miatt kórházba került, szervezete legyengült, rengeteget fogyott, és gyakorlatilag újra kellett tanulnia járni. Mindent elkövetett, hogy visszanyerje erejét, de már tudja, sosem lesz a régi. Tavaly októberben épp egy forgatásra igyekezett, amikor megbotlott és elesett. Betört a feje, a bal vállán és karján zúzódásokat szenvedett, de szerencsére nem lett a sérülésének súlyosabb következménye. A pechszériának azonban itt még nem lett vége, karácsony előtt két újabb alkalommal esett el, mellette a vírusos influenzával is megküzdött.

Baranyi László
Teljes kivizsgálásra készül, hogy kiderüljön, mi okozza a problémákat Fotó: Bors

Jobban vagyok, de valami nem stimmel, és ez idegesít. 

Nem tudom, hogy az időjárás miatt van-e, vagy más okozza, de gyakran szédülök. Megbeszéltem a körzeti orvosommal, a nejemmel egy teljesen kivizsgálásra megyünk. Lesz vérvétel, és egy szerkezettel huszonnégy órán át ellenőrzik a vérnyomást, a szívverést – kezdte lapunknak a Família Kft. népszerű színésze. – A baleset óta eltelt több mint négy hónap, és azt nem mondom, hogy nem javult az állapotom, de a vállammal és a térdemmel természetgyógyászhoz járok. Azt mondta, muszáj mozgatni, hogy ne tokosodjon be, ellenkező esetben elveszíthetem a bal kezemet – mesélte érdeklődésünkre.

Laci bácsi a Valami madarak című magyar filmben kapott szerepet, sajnos a sülései miatt vissza kellett mondani a felkérést.

Annyira sajnálom, mert a filmvásznon kellett volna meghalnom. 

Fölépítettem magamnak a figurát, úgy gondoltam, igazán szép búcsú lesz a pályától, de pechemre elúszott. Nemrég egy új sorozat kapcsán is megkerestek, de ilyen nagy munkát sajnos már nem tudok vállalni. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a vizsgálatok eredménye, mindent ettől teszek függővé. Egyébként imádok filmezni, jó is lenne, és még lehetőségek is vannak, de lehet, hogy a munkának végleg búcsút intek. Majd meglátjuk, én bizakodó vagyok – fűzte hozzá a népszerű színművész.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004913
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182819_auto_resized.jpg
life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004913
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek